Írjak apukámnak? És ha igen mit kellene írnom?

Ebben a korban természetes, hogy megakarsz ismerkedni az apáddal,

minden negatív körülmény ellenére. Csak akkor szánd rá magad erre

lépésre ha kezelni tudod az esetleges visszautasítást.

Ha a megkeresésedet visszautasítja - nagyon rossz érzés lenne

számodra.

“ Úgy gondolom van rá esély, hogy anyukám nem akarta, hogy tartsa velem a kapcsolatot és azért nem is keresett”

Mese mese mátka.

Ha akart volna látogatott volna. Sőt, kötelessége lett volna láthatásra menni. Olyan nincs, hogy anyád nem akarta, aztán meg apád azt mondta oké.

Akinek fontos a gyereke az megy hozzá.

Persze lehet rendes lesz veled. Most. Egy ideig.

"szívesen adnék neki egy esélyt"

Nem hinném, hogy élne vele. Azon a véleményen vagyok, hogy akarhatja bármennyire hátráltatni a gyerekkel való kapcsolatot a szülő, a másik akkor dönthet úgy, hogy jogi útra viszi az ügyet - mindent, amíg nem engedi, hogy éljen a szülői jogaival. Ezek szerint ő nem tette. Azóta meg nem keresett. Bárhogy is volt, nincs közös múltatok, emlékeitek. Ez neked könnyebben lenne orvosolható (szerintem), de apádnak nem hiszem, hogy minden vágya lenne a veled való találkozás, és ha ki is alakulna kapcsolat, akkor sem lenne olyan, mint amilyet szeretnél, hogy legyen, ha egész jól alakulnának a dolgok.

Írom ezt úgy, hogy anyám lelépett, apám egyedül nevelt, anyám baxott az életem része lenni, évekig gyerektartást (10 ezer forintot - nem csalás, nem ámítás) sem küldött. Aztán 17 vagy 18 évesen facen úgy döntöttem írok rá (valójában először beszóltam neki, egy gyerekekről, szülőségről szóló bejegyzés alá, amit ő megosztott). Feszültség után kezdett úgy tűnni, kialakul valami. Tök jól ment! Gyakran írtunk, néhány havonta egyszer találka, vagy kicsit ritkábban. Aztán elindult leejtő kb másfél év után, a kezdeti láng kialudt. Úgy volt, hogy jön hozzám, mert apám elutazott. Felnyaltam az egész lakást, készítettem neki már mióta ajándékot születésnapjára, aznap korán felkeltem, és mit látok, anyám írja, hogy nem tud jönni, hasmenés. Oké, rendben, elfogadom, bárkivel megeshet. Ez volt egy-másfél éve. A levelezések száma alacsony, a témák kihaltak, a beszélgetések kvázi arról szólnak néhány sorba belefoglalva, hogy mindketten élünk és csináljuk a fene tudja, milyen dolgainkat. A találkozót, amit lemondott, azóta egyszer sem említette, hogy akkor tartsuk meg. Az ajándékát kb egy év várakozás után döntöttem úgy, hogy kidobom a pi**ába. És megjegyzem, anyám kétszer úgy jött és ment az én életemben, mintha én egy átjáróház lennék. Gyerekként én többet próbálkoztam nála, akinek elméletileg a világon a másik olyan embernek kéne lennie, akit érdeklek, vigyázni akar rám, törődni és szeretni. Miért mindig nekem kellett? Hülye dolog volt. Az "anya" szó sem jön a számra - írásban sem. Nem érzem őt anyámnak, mert sosem volt az a szó jelentésében, csak egy nő, akire nem erőszakolták rá, hogy meg kell engem szülnie.

Szóval... megpróbálni megpróbálhatod, de reményeket akkor se fűzz, ha valami elindul és egy ideig úgy tűnik, működik.

21/l

Kérdező, nagyon meglep a hozzáállásod. Az eseted nagyon hasonlít az enyémhez, és persze nem vagyunk egyformák, de nekem eszembe nem jutott volna ennyi idősen keresni. Nem is értem, mit akarsz tőle, ha számítanál neki, keresett volna már rég. Nehéz lehet ezt elfogadni (bár ebben nőttél fel), dehát elég egyértelmű.

Mondjuk az érdekes, hogy anyud nem engedett beszélni vele, de talán kímélni akart, ki tudja. Mindenesetre ő az, aki felnevelt, és szülőként viselkedett.