Hogyan vegyem rá a szüleimet, hogy elengedjenek kondiba?
17F gimnazista. 174cm és 78kg. Sokat fogytam az elmúlt időszakban (kb. 10kg) , de nem volt elég, kisebb ugyan, de lógó mellem van, meg hasam is van egy kicsi. Lábaimmal nincs gond kifejezetten olyan sportot űzök ami lábakat erősíti. Talán egyedül a lábaimat szeretem magamon. Nem tetszem magamnak. És képes volnék, szeretnék változtatni a dolgon, de nem hajlandóak elengedni. Pedig a saját pénzemből rendezném az anyagi vonzatát a dolognak. (Nem anyuci/apuci/nagymami pénze, hanem amit én keresek) Szerintük nem elég jók a jegyeim hozzá. (csak ötösöm meg négyesem van, két hármast leszámítva)
Nem tudom milyen érvet tudnék felmutatni ahhoz, hogy végre elengedjenek? Bocsi, ha kicsit összeszedetlen a szöveg csak 2 napja nem volt időm aludni.
Jézusom nem normálisak a szüleid már ne is haragudj!Nemhogy örülnének hogy nem akarsz elhízott lusta dög lenni és még a jegyeid is jók szóval nem is értem őket!
Itt a nyár a jó idő nehogymár ne mehess el sportolni!Kár hogy nem az én gyerekem vagy mert én elengednélek és örülnék is hogy ilyen szorgalmas gyerekem van.Segíts kicsit otthon hátha akkor megenyhülnek vagy mond azt hogy barátokkal találkozol bár nem szép mellébeszélni de mivel nem hagynak más választást így tedd ezt.Könyvtárat is mondhatod hogy odamégy.
Nyári szünetben meg miért ne mehetnél sportolni?Vagy van egy tippem:gyűjts össze pénzt a fizetésedből egy szobabiciklire vagy elipszis trénerre és súlyzókra és eddz otthon akkor.Abba már nem tudnak belekötni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!