Apák! Névváltást hogyan bocsátanátok meg?

Apukám vajon nagyon zokon venné, ha nem viselném többet sem a vezetéknevünket, sem azt a keresztnevet amit az ő édesanyja emlékére kaptam? Illetve tudom, hogy zokon venné, csak azt nem tudom, hogy én ezzel mit kezdhetnék?

Egész gyerekkoromban utáltam a nevemet és a családomat, különösen az apám ágát. Felnőttként is, bár kicsit beletörődtem az egészbe, próbáltam elfogadni, megszeretni a gyökereim, pszichológushoz is jártam sokat... de még mindig úgy érzem, az hogy ennyire szerencsétlen vagyok, részben a név miatt van. A családomat idegennek érzem. Csupa sérült ember, akiktől soha semmit nem kaptam, alig látjuk egymást és mindig nagyon lehúznak a találkozások. Apát is lehúzták amúgy (sok pénzzel), de ő nagyon ragaszkodik hozzájuk.

Anyám viszont sajnos külföldi, második keresztnevem is az, a másik nagyim után, így ha ezt a vonalat követem, az nyílt állásfoglalás. Márpedig arra gondoltam, hogy én ezt a második nevet megtartanám, mert ez a nagyi viszont sokat gondozott gyerekként, és felvennék még egy ottani nevet ami végre igazán a SAJÁT nevem lehetne. Pluszban vezetéknevet is anyu családjából választanék, kihalt női ágról (ükanya, vagy a nagymamáét).

Nem tudom, ez egyáltalán lehetséges itthon, vagy inkább a másik országban változtassam meg és itthon csak átirassam...?

Illetve, és főleg, hogyan kommunikáljam a dolgot apámmal, hogy ne bántódjon meg?

(Van tesóm, aki tovább viszi a nevet amúgy, és én egyébként se vittem volna tovább lányként, meg amúgy is másodhegedűs vagyok.)

És egyébként szeretnék is a másik országban élni majd, ahol a magyar nevemet nem nagyon tudják kiejteni. De ez, hogy el akarok menni, pláne rosszul esne apának :( és bűntudatom is van emiatt, ami miatt nem tudom, egyáltalan nekifogjak-e? Apa már 70 felett van, félek hogyha csalódna bennem az az egészségének se tenne jót. :(

Előre is köszönöm a válaszokat.