Én inkább csak ki akartam írni magamból azt, hogy mi a probléma az apámmal való kapcsolatban, de nyugodtan szóljatok hozzá?

Húszas éveim első felében járok, de már egy éve külföldön élek egyedül. Apám egész gyermekkoromban kontrollálni akart mindent is. Ha én A-t mondok, ő B-t. Emlékszem már kb 10 éves koromban is voltak szorongásos panikrohamaim, amit visszatekintve valószínűleg ő okozott. Apám nem él velünk, viszont minden hétvégén hazajon. Csak a testvereimmel élek/éltem. Nekik mindent szabad, mert fiúk. Bulikkal nem is nagyon szokott baj lenni, de alkoholt pl nem ihatnek mai napig, de azt tesoimnak se engedi,pedig idősebbek nálam is. Na most a tiltás ellenére szoktunk mindannyian inni buliban, amivel nem kéne, hogy baj legyen. Viszont másnap (mivel hétvégente otthon van) felkelt reggel 7-8-kor random, felesleges dolgokkal. Na most ha barátom volt, az mindig mumus volt neki, pedig konkrétan csak gépészmérnök, informatikus és orvos hallgatókat vittem haza, és mind a tenyerükön hordoztak. Mikor nálunk volt bármelyik exem, akkor mindig megkért dolgokra, mint a süti sütés, mosás (meg minden egyéb, ami nem volt létfontosságú), hogy velük ne is lehessek. A kapcsolataim nagy része miatta végződött,mert egyenesen célja, hogy szétszedjen minket.

Többször volt, hogy lek***vazott ok nélkül, és rendszeresen problémának éli meg, ha én jól érzem magam.

Mióta kikoltoztem 3 havonta járok haza kb. Egy hétre. Na most a 40 óra munka és mellette suli után én azt az egy hetet pihenéssel szeretném tölteni, de nem hagy nyugton. Mindig ekkorra időzíti a nagytakarítást, amit ugye nekem kell csinálni. (nem, nem büdös a házimunka, szimplán azt, ami nem a saját koszom, nem szívesen takarítom a szabad napjaimon ahelyett, hogy találkoznék rokonokkal, barátokkal és programokat csinálnánk.) Megcsinaltam az alapszakot, de a covid miatt már külföldön fejeztem be az utolsó évet, és dolgoztam, hogy a mesterképzést ki tudjam fizetni szintén külföldön. Ezalatt az év alatt most jöttem haza harmadjára. És most volt az első olyan alkalom, hogy nem kellett karantén, és tényleg ki tudtam mozdulni. Viszont én inkább apukámmal próbáltam minél több időt tölteni. Észre vettem, hogy ha beszélek hozzá, mesélek neki arról, hogy mi folyik kint egyenesen lesz*r, nem figyel, elkezd másról beszélni. Anyagilag segített, hogy kint az első hónapot túléljem de minden forintot vissza kell és vissza is fogom fizetni, ezzel nincs is baj. Ha anyagi dolgokról van szó, le a kalappal előtte, de annyira látom rajta, hogy amúgy meg nem érdekli mi van velem, hogy nagyon. Volt egy kisebb műtétem, felhivtam utána, és éreztem rajta, hogy le akar rázni, nem is igazán érdekli, úgyhogy elkoszontem inkább. Egyszer sem kérdezett róla, csak annyit, hogy kaptam e gyógyszert és hogy akkor tudunk e menni strandra. Örülök, hogy elkoltoztem itthonról, és önálló vagyok, de annak nagyon nem, hogy amikor hazajovok ugyanúgy visszaesek a régi depresszióba apukám miatt. Tudom, lehetne rosszabb is, de én személy szerint jobban örülnék ha verne vagy vert volna ha rossz vagyok, minthogy érezzem azt, hogy nem erdekli mi is van velem valójában, és csak akkor legyek neki fontos, ha kontrollálhat, és lelkileg széttörhet.