Valóban tudod milyen a gyereked?

Szerintem keves olyan szulo van, aki teljesen ismeri hogy a gyereke hogyan viselkedik barmilyen szituacioban.

Erre egy jo pelda, ha a gyerek tobb fos haveri/barati tarsasagban van. A legtobb karomkodos lesz, felporog, nagyhangu. Foleg a fiuk.

A lanyok is de enyhebben.

Szoval nem, mivel nincs 24/7 felugyelet ahogy no fel a gyerek, ugy nem tudja ellenorizni a szulo hogy jo az valoban amit csinal e (pl tarsasag kerdveert elkezd cigizni meg ugy pialni hogy azt hazudja sms-ben a haverjanal alszik).

16 éves lányom van.

Eléggé jövős menős család vagyunk, kicsi korától kezdve vittük magunkkal mindenhová és szerencsére most is jön velünk szívesen. Volt hogy sajnos nem tudott velünk jönni, akkor szomorú is volt miatta.

Nem tudom hogy mindennapi életben mit értesz, de természetesen igen, hiszen együtt élünk. Reggel közös reggeli, este közös vacsi. Szokott segíteni nekem a házimunkában, de legtöbbször kérnem kell rá, magától ritkán csinálja.

Úgy gondolom hogy ismerem őt elég jól. Tudom hogy bulik alkalmával fogyaszt alkoholt, cigit is kipróbálta már, illetve már nem szűz. Ismerem a barátját is, kedvelem őt. A legnagyobb öröm nekem hogy bátran megoszt velem bármit, tehát bízik bennem.

Természetesen tudunk őszintén beszélgetni, ez alap.

Szerintem jó szülők vagyunk.

Igaz, én vagyok a “gyerek” de abban segíthetek, hogy mit tudnak és mit nem. Nagyon egyszerű ember vagyok, tehát:

- Engem semmilyen program nem érdekel, ők ezt nagyon jól tudják, és megszokták már, hogy mindenből kimaradok.

- Délután együtt vagyunk, de nem csinálunk semmit, mindenki mással van elfoglalva. Én például a kérdések megválaszolásával.

- Nem, nem ismernek. Van néhány titkom, amiket azért nem mondok el nekik, mert nem értenék meg, és inkább kerülöm a konfliktusokat.

- Az előző válaszom ugyanúgy érvényes erre a kérdésre is.

- Jó szülők, de lehetne jobb, illetve rosszabb is a helyzet.

- Nem ismerik a barátaimat, ugyanis nincsenek.

Összességében nem igénylem az emberi kapcsolatokat, meg úgy semmit az életben, így könnyen tudnának választ adni ők is.

19L

Én is a "gyerek" vagyok, 23 éves, de egyetemistaként hivatalosan (főleg az elmúlt bő egy évben) még velük lakok.

1. Kirándulás, nyaralás nálunk olyan 15-16 éves korig működött rendszeresen. Utána akkor mentem csak, ha kimondottan érdekelt az úticél. Tehát pl. nem mentem wellnessezni, mert engem személy szerint az nem érdekel és nem kapcsol ki annyira, de máshova azért volt, hogy mentem. Bár gimi végére a nekem szimpatikus nyaralások száma egyébként is elég minimálisra csökkent, de ha mentek volna olyan helyre, amit én is szívesen megnéztem volna, akkor elvittek volna magukkal. A társasozós itthoni programok sajnos elég hamar abbamaradtak nálunk (10-12 éves koromban), de nem rajtam múlt.

2. Kérdés, hogy mi számít mindennapi részvételnek. Amikor itthon vagyok, akkor elég nehéz elkerülnünk egymást, bár ők dolgoznak, nekem meg a szorgalmi időszakban óráim, vizsgaidőszakban vizsgáim vannak. De este azért szoktunk többet beszélgetni vagy együtt filmezni, de nem minden nap, csak kb. heti 4-5 alkalommal. A házimunkából nyilván kiveszem a részem ilyenkor, úgyhogy arról és lényegtelen, véletlenszerű témákról is szoktunk beszélni valamennyit. Amikor nem vagyok itthon, akkor hetente járok haza. Hét közben (amikor nem vagyok otthon) nem nagyon szoktunk beszélni, csak ha valami kimondottan fontos dolog van. Hétvégén a szokásos esti beszélgetés vagy tv működni szokott.

3. Nagyjából ismernek. Nem tudnak mindent, de nem azért, mert titkolózok. Egyszerűen nem pont ugyanúgy viselkedek velük, mint a barátaimmal. Pl. máshogy viccelődök, más témákról beszélünk stb. De a "lényeggel" tisztában vannak.

4. Nem teljesen tudok velük őszinte lenni az érzelmeim kapcsán. Nem vagyunk egy túlságosan nyitott család ezen a téren, inkább mindenki megtartja magának az érzéseit. Én ezt jobban igényelném, főleg dicséretek formájában időnként (nem azt szeretném, hogy ajándékokat adjanak vagy piedesztára emeljenek apróságokért, de néha jól esne azért egy "ügyes voltál"), de a dolgok nagyrészéről azért tudnak. Legfeljebb nem mutatom, ha nagyon zavar valami. Szóval nem kezdek pl. előttük sírni, ha nagyon szomorú vagy stresszes vagyok, bármennyire is bánt, de azért tudni szokták, hogy negatív érzéseim vannak az adott dologgal kapcsolatban.

5. Összességében jó szülők voltak mindig is. Szerintem megfelelő értékrendet "adtak át", kellően szigorúak voltak időnként, és nem kellett nélkülöznöm tulajdonképpen semmilyen értelemben, amiért nagyon hálás vagyok. De az előző pontban említett érzelmek terén én kicsit több nyitottságot igényeltem volna, mert az érzelem kifejezéssel más területeken is vannak problémáim, ami persze most már abszolút a saját felelősségem.

6. A régebbi barátaimat ismerik. Beszélni is szoktam róluk, és személyesen is viszonylag rendszeresen találkoztak velük az elmúlt évek során. A gimiben szerzett barátaimat kevésbé ismerik, mert másik településre jártam középiskolába, úgyhogy nem találkoztak mindegyikükkel személyesen. De elég sokat szoktam róluk is beszélni ahhoz, hogy tudják, hogy nincsenek rám rossz hatással vagy bármi hasonló, úgyhogy pont ezért soha nem volt ellenük semmi kifogása a szüleimnek.

7. Nagyjából tudják, hogy mit szeretek és nem szeretek, de szerintem egyes dolgokat alábecsülnének (mindkét irányban). Mint mondtam, az értékrendünk hasonlók, és ezt ők is tudják, úgyhogy ezen a téren szinte mindent tudnak. Viszont vannak olyan kedvenc dolgaim, amikről nem tudják, hogy nagyon szeretem őket (pl. sorozatok), de nem gondolom, hogy ez olyan nagyon fontos lenne a kapcsolatunk szempontjából. Már említettem, hogy nincsenek igazán titkaim előttük, ezért maximum a dolgok "intenzitásáról" nem tudnak.

Ezeken kívül nyilván én sem ismerem a szüleimet teljes mértékben. Mivel mi nem vagyunk a "mindent mindenkivel megbeszélünk" típusú család, ezért nekem ez alapból természetes, és szerintem többnyire jót tesz, ha egy gyerek tud annyira függetlenedni a szüleitől, hogy megvan a maga élete, pont úgy, ahogy a szülőknek is. De van ismerősöm, aki mindent megbeszél családon belül (tényleg mindent, még azt is, hogy mit reggelizett) és szándékosan együtt töltik a szabadidejüket, mert nekik az természetes, és nem érti, hogy én miért nem beszélek meg dolgokat a szüleimmel. Közben én nem tartom ezt fontosnak, úgyhogy nem érzek problémát ezen a téren. Szóval szerintem az a lényeg, hogy az igazán fontos dolgokat tudják a szülők, azon kívül pedig családtól függ mindent. Nyilván nem ugyanúgy működik egy család, ahol van mondjuk egy bántalmazó fél, és egy másik család, ahol a legapróbb dolgokról is beszámolnak egymásnak a szülők/gyerekek, mert nekik az esik jól.

Én is "gyerekként", 22 évesen írok

21 éves koromig így ismert:

1. Tudott minden programomról, mindig elmeséltem neki hova megyek, kivel hánykor jövök haza kb. és mit csinálunk. Eléggé otthon ülős voltam.

Eljárni együtt nem sokszor jártunk el, szóval ezt nem a kirándulásosat nem tudom.

2.Részt vett, otthonról dolgozott anyum, így mindig együtt voltunk. Segített mindenbe, háziba, érzelmi gondokban, filmeket néztünk együtt, sokszor a szobájában lógtam. Kb. legjobb barátnők voltunk.

3.Szerintem elég jól ismert, neki adtam ki az igazi énemet, így minden rossz tulajdonságomat is ismerte. Viszont voltak érdeklődési köreim, amiket nem vele osztottam meg.

4.Nagyon őszintén tudtam vele BÁRMIRŐL beszélni, minden lelki nyomoromat meghallgatta, mindig mondta hogy bármit elmondhatok neki. Sosem ítélkezett, mellettem állt, nem rúgott belém még jobban.

5.Jó szülőm volt. Sose vert, jó lélekkel nevelt fel, minden szépre és jóra megtanított, mindig számíthattam rá, akármi gondom volt.

Szerintem jól ismerem a lányomat. Jó a kapcsolatunk és ő is egy elég könnyen kezelhető kamasz. Idén tölti a 17et.

Kirándulás a mai napig van velünk. Idén lesz először, hogy nem jön nyaralni, de 1 napos kirándulásokra mindig szívesen jön és ilyenkor is sokat beszélgetünk. Hétvégéket vagy velünk, vagy a barátaival tölti.

A mindennapos életében természetesen részt veszek. Nagyon ritka, hogy legalább ne beszéljük meg a napot.

Szerintem ismerem őt. Úgy érzem, hogy bátran megoszt velem mindent és önmagát adja. Velem is fel tud pörögni úgy, mint a barátaival, mert eléggé laza anya vagyok.

Ismerem a barátait, van 1-2 akit kevésbé kedvelek, de hát ilyen van:/

Én tudom a lányomról, hogy még nem volt komoly kapcsolata, tudom, hogy ki tetszik neki, mindig megosztja velem mitől fél/tart, vagy épp mitől boldog.