Borzasztó a kapcsolatom a szüleimmel, mit tegyek?

Állandóan veszekszünk, ordítunk. Mindenből probléma van. Semmit sem tudunk megbeszélni, mert csak akkor és addig van béke, mikor eltusolok mindent és mutatom nekik a tökéleteset. Megmondták, hogy nem kötelesek szeretni, ha nem akarnak. És ha elfogadják, hogy beteg vagyok nem akarnak. Depressziós vagyok, miért bűnöm, ha anyagi támogatás helyett érzelmire vágyom? Abból viszont nem kapok semmit. Annyiszor, de annyiszor megesküdtem, hogy minden érzésemet magamba zárom, de valami nem engedi. Sose vágok a fejükhöz olyanokat, hogy "nem szeretlek, megakarok halni, milyen rosszul érzem magam" és egyéb dolgokat. Elmondom nekik nyugodtan, de amíg nincs veszekedés meg sem hallják. Ők viszont ezeket és az ehhez hasonló mondatokat állandóan hozzámvágják és én vagyok a baj, mert nélkülem minden jobb lenne, haszontalan vagyok, milyen nyugodt életük lenne, ha nem lennék, mindenkit csak bántok, szívtelen érzéketlen vagyok, stb. Én ilyeneket sosem mondok nekik. Én is bántom őket szavakkal ha erről van szó, de ezeket Soha, de Soha nem mondom. Olyanokat mondok amik az egójukat sértik. Nagyon érzéketlen önismeret inkább. Rámutatok a hibáikra, és ezt nem bírják. Aztán mint az óvodások nekiának hisztizni, mert "ne szólj hozzám" és bocsánatot kérek tőlük, még akkor is, ha már a legjobb barátom sem akar hozzánk jönni, mert nem bírja őket, úgy jön el, hogy "Noémi, költözz el onnan". Állandóan bocsánatot kell kérnem mindenért, miközben úgyis elfognak hajtani, vagy "nem tudok még megbocsájtani". Elegem van. Mindenért én vagyok a hibás, aztán sírnak, még azért is, mert nincs önbizalmam. Persze nagyon szeretik játszani a "Mindent megadunk neki de hát ő teljesen hálátlan. Nem veszi észre hogyan érezzük miatta magunkat". Kérdem én, én hol vagyok??? Attól, hogy nem mutatom ki, hogy fáj amiket mondanak, nem jelenti azt, hogy nem fáj. Azt hiszik, hogy bármit mondhatnak nekem, mert nem fáj semmi, nem érzek semmit. Dehogynem! Elmenni nemtudok, de hogyan vegyem rá őket, hogy észrevegyék magukat? Az is elég lenne, ha rájönnének, hogy érző ember vagyok, nem pedig robot, aki úgy viselkedik, ahogyan bármilyen stresszben is van, elvárják!