Ha a szüleim helyében lennétek, ti megengednétek ezt nekem (17,5 éves lány)?
Engedném. Még tisztán emlékszem az egyetemi gólyatáborra, nagyon látszott, hogy ki az, akit kb még életében nem engedtek sehova felügyelet nélkül huzamosabb időre. Ők voltak akik első adandó alkalommal úgy berúgtak, hogy nem győzték össze kaparni meg meghánytatni őket a szervezők. Vagy az első adandó alkalommal lefeküdtek valakivel, mert otthon anyuci nem engdete őket máshol aludni itt meg végre kiélhették magukat.
Fél év múlva akár a világ másik felébe is elköltözhet. Hagyni kell felnőni.
Nem.
Láttam ilyet, munkatársamnak (23) van egy felvidéki barátnője (17), ritkán láttak egymást, a srác járt pár hetente. Nyáron pedig (közel) 2 hónapot itt lakott a lány. A pénz része nem volt kérdés, a srác fizetett mindent náluk, valamit a szülők is küldtek.
Etterembe dolgoztak, a lány néha beállt pár napot mosogatni pár órára ezért kapott heti pár ezret amit el költögetett melette.
Eredmény: augusztusban már nem akart hazamenni, középiskolát ott akarta hagyni, és ezt az életet akarta élni.
De ugye nem lehet minden hétvégén kirándulni, enni Járni, jó lakásban lakni stb. Heti par ezer forintból,de o elhitte 17 évesen, hogy igen.
Jol van draga. Akkor ne kerdezgessel itt gyakorin idegeneket, ha nem akarsz neked nem tetszo valaszokat kapni. 😂
Komolyan fenenek irogat ki ide minden nebantsvirag kerdeseket.
En nem engednem, ennyi.
Majd a szuleid eldontik.
Jaaaa hogy 4 eve kulfoldon el?
Azt hittem ez valami komolyabb kapcsolat es nem reg ment ki. 🤣
Jo-jo, persze csak te vagy neki.
18 eves fiuknak pont eleg a baratnojuket 6 havonta latni.
Bizalom... ezt inkabb common sensenek hivjak angolul. 😭
Sziasztok, a 18.szazadból itt ragadt szaranya vagyok, aki sehova nem engedi a gyerekeit, mert ugye ha nem költözhet el másfél hónapra egy pasihoz akkor sehova nem engedem és ketrecben tartom.
Szerintem hiába lesz lassan jogilag felnőtt, meg gyerek, az enyém jövőhéten tölti de csak áprilisban érettségizik szóval jövőnyáron már jószerivel oda megy ahova akar. Ha másfél hónapra el akkor oda, hogy miből? Azt nem tudom.
Könnyű előhozni a felnőtt kártyát, de azért az alap hogy én fizetem a telószámlát meg viszi a fürdő tartalmat magával, ahogyan azt itt egy válaszoló írta. Én azt mondom ha elmegy, nem lesz kidobva otthonról meg kitagadva, várjuk vissza szeretettel bármikor, de nem vagyok személyi bank, hogy finanszírozzak valamit amit nem támogatók. Legyen itt egy hetet aztán ott vagy le napot irt vagy pár napot ott. Menjenek el egy hetet valahova nyaralni, fesztiválra. De csupasz seggel ne költözzön oda egy sráchoz aki 12bol 3ar van országban, mert lehet, hogy találkoztam vele de nem ismerem.
Dolgozhatott eddig is nyáron, de a jegyei rovására biztos, hogy nem fog, mert ő is tudja, hogy jelenleg a továbbtanulása fontosabb mint egy másfél hónapos felnőttkorára finanszírozása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!