Érthető, hogy miért gondolom soknak apámat? 19/L

Hármas: Semleges volt mindkettőnknek. Másik szobában a nevelőapja volt. Való igaz, volt ott egy üres ágy, ami néhai nagyié volt még anno, de mivel az az undorító vénember a higiénia ellensége volt, nem mosott kezet, fogat, nem fürdött, wc után hűtő és mindent összetapicskolt és így tovább, aztán később csak rosszabb lett, amikor pelenkázni kellett és nemcsak a szoba, hanem a mi szobánkon kívül az egész lakás húgy és ürülék szagú volt, én nem engedtem, hogy átmenjen oda. Más lehetőség pedig nem volt, mindennek megvolt a helye a szobánkban, nem volt opció, hogy ágyváltás.

Négyes: Ha megyek is egyetemre, akkor se mehetnék kollégiumba, itthonról kellene bejárnom. A két kutya miatt. Miattam kerültek ide, apám egészségügyi állapota pedig olyan, hogyha megint lenne valami a derekával, vagy bármi más, akkor tudná valaki intézni a kutyákat. Nagy álmom volt, hogy kollégiumba menjek, apám mondta is, hogyha a családból először egyetemre járnék, megoldaná a kutyákat, de sajnos sok eset volt, amikor nélkülem nem tudta volna... így magamban letettem a kollégiumról, és a kutyák közül egyikük, amikor csak három napig nem voltam itthon, letargikussá vált, a megtestesült életkedv... nem tehetem.

Vele nem lehet beszélni. Vagyis, mindenről lehet vele, de ilyenekről nem. Szerinte az se okozhatott semmilyen hatást, azon kívül, hogy rossz volt, hogy azzal az undorító vénemberrel kellett élnünk (apámé volt a lakás, öreg volt a haláláig tartó haszonélvező). Ő pedig nem vette észre, hogy rajtam vezette le a feszültséget, hogy szinte mindenért kiabált jó darabig.

Már nem egyszer mondtam neki, hogy azzal szemben, amit ő gondol a kritizálásomról, nekem ez nem tesz jót, ő legyintett, hogy dehogynem, rosszul gondolom. Bár nem mostanában, azért annyira régen se volt, hogy azt mondta, még nevelnie kell engem, én meg mondtam, hogy nem, nem kell.

Szerintem már meg is szokta... mármint, mindig ketten voltunk, barátnője anyám után egy volt, az se sokáig, azóta egyedül. Többen jegyezték meg, hogy olyanok vagyunk, mint egy rossz házaspár. Ugyanolyan baráti viszonyunk van, mint neki volt az apjával, "nem kréta porral pelenkázott engem és magát". Semmi más, abnormális szándéka nincs.

Mondta néhányszor már, hogy sajnálja, amiért régen (is) sokat kellett dolgoznia, hogy megéljünk, emiatt pedig nem tudott annyi időt tölteni velem, amennyit kellett és szeretett volna. Szerintem tudat alatt ezt akarja pótolni + magányos, de egyik nő sem az anyám és senki nem kell neki, plusz ideje és kedve se lenne.

A kutyák családtagok, nem ajándékozom őket el.

Nem szívhatom a vérét, ugyanis szerinte ő semmi rosszat nem csinál, viszont ha már betelt a pohár és akaratlanul szemtelen vagy bunkó vagyok, akkor rögtön jön a nemtetszéssel. Nem érti.