Anyám nem hajlandó szóbaállni velem vagy apámmal. Mit tehetünk?
Elöljáróban: nagykorú vagyok, szüleimmel élek.
Egyik napról a másikra anyám valamin megsértődött, nem hajlandó elmondani mi a baja. Apám szerint egyik este még beszélgettek meg semmi gond nem volt, másnap reggelre meg mint akit kettévágtak, valamin megsértődött. Hiába kérdezzük, mondjuk neki hogy beszéljük meg, csak annyit mondott, hogy őt soha nem hallgatja meg senki. De hát pont hogy meg akartuk hallgatni mi a baja, de nem mondja el, csak "hisztizik". Nem szól egyikőnkhöz sem már második napja. Nekem is és apámnak is nagyon rosszul esik, mert szeretnénk segíteni rajta de nem lehet, nem engedi.
Mit javasolnátok, mit tehetnénk?
Nagyon rossz látni, hogy ilyen rossz lett a viszonyuk, és tudom, egyszerűbb lenne elköltözni itthonról, tudomást sem venni a dolgokról amik köztük vannak, de nem tehetem meg. Sajnos bármelyik nap rosszabbra fordulhat a helyzet mindkettőjüknél (anyagi értelemben), és nem tudnék magammal elszámolni, ha nem lennék itt nekik amikor támogatásra van szükségük. Nem ezt érdemlik.
Nem igazán értem ha apukáddal már egyszer megbeszélte, esetleg ha rá mérges veled miért nem áll szóba? Talán neked könnyebben megnyílna, mégiscsak a gyereke vagy!
De ha egyáltalán nem akar veletek kommunikálni, akkor valóban jobb lenne ráhagyni.
Élvezhetitek a csendet s ezt említhetitek is neki, hogy milyen kellemes csend van:D
Ettől majd kifakad magából;)
Elfelejtett szülinap, évforduló, az orvosa 3 hónapot jósolt már csak neki...
megmondta, hogy mi a baja: "őt soha nem hallgatja meg senki"
lehet, hogy belefáradt a házicseléd szerepébe. (csak ötletelek)
Ignoráljátok, aztán ha akarja úgyis kiböki. Anyám is rendszeresen csinálta, érdekes, csak addig amíg mentem utána és kérdezgettem hogy mi a baj, hogyan tudnék segíteni. Onnantól kezdve hogy elintézem egy "oké, majd szólj ha kihisztizted magad"-dal, csak max negyedórásak a sértődések, utána jön dumálni mintha meg se történt volna.
Egyébként ha korban ott tart, ez simán lehet hormonális ingadozás, a klimax előszele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!