Költözzek, vagy ne? Nem bírom már tovább, de nehéz dönteni.

Nem tudom mit tegyek. Nem jó a szüleimmel a kapcsolatom. Van két kistestvérem, akikre nekem kell állandóan vigyáznom (6 és 3 éves). Bébicsősznek és rabszolgának érzem magam. Itt a nyári szünet és nincs olyan nap, hogy ne csinálnék itthon valamit. (mosogatás, főzés, takarítás, mosás.. Stb). Valamiért mégis 1 hónapig nem mehetek most sehova. Mindig mindenért le vagyok cseszve és ha véletlen egy nap nem csinálok semmit eljött a világ vége. Barátnőmhöz is úgy mehettem el, hogy előtte patyolat rendet kellett tennem a házban (Nem örülnek a kapcsolatomnak). Ha netalántán nem értem miért kapom épp az ívet és olyan fejet vágok, amit nem kéne (főleg, hogy már sokat kaptam múlthéten és elegem volt,ez csütörtökön történt) és megkaptam, hogy ahogy növők úgy flegmulok és elintéz engem(pedig csak annyit mondtam, hogy nem is volt annyira kupi) és ha nem tetszik valami, már pedig látja, hogy nem tetszik valami, akkor ellehet menni és nem is kell vissza jönni, mert neki elege van belőlem (apum).

Még iskolába járok az utolsó évem (kolis), de nem tanulok rosszul(4-5 vagyok). De még akkor is gyomor ideggel jövök haza, őszintén kicsit félek tőlük..

(nagyon rég ütöttek meg, de nem akarom kivárni, hogy el jöjjön újra azaz időszak)

A barátnőmmel lassan 1 éve vagyunk együtt és ő szeretné, hogy, ha oda költöznék, mert nem akarja, hogy itthon szenvedjek. Ő már dolgozik, azt mondja megoldjuk és tudom is, hogy sikerülne.

Inkább csak félek, hogyan is mondhatnám meg a szüleimnek, hogy el költözök, úgy, hogy ne haragban váljunk el és ne pofon legyen a vége.

Ha nem most augusztusban, de jövő nyáron mindenféleképpen el szeretnék költözni, de nem vagyok benne biztos, hogy ki fogom bírni. Másfelől félek, hogy meg próbálnak elválasztani minket a barátnőmmel.. Sajnos szerintem az 1 hónap bünti is ez miatt van. Főleg, hogy nem is járok el itthonról. Sokan mondják, ha eltudnak választani titeket, akkor nem is szeretitek igazán egymást, de minden embernek van egy határ, egy tűrési pont idegileg, érzelmileg, amit nem biztos, hogy kibír. Sajnos tudom, hogy a szüleimnek nem az a fontos, hogy boldog legyek, hanem az, hogy unokát akarnak és a pénz, de mindig én voltam az utolsó helyen..

Augusztusban töltöm a 18-at. (L)

Szerintetek, mi lenne a helyes döntés? Előre köszönöm a tanácsokat.