Szülő által elkövetett testi sértésnek, verésnek / nem sexuális / van elévülési ideje ?
5 Valakit egyszer 1 db pofon miatt próbált egy ilyen véglény megráncigálni, csak azt elfelejtette közölni a hatóságnak, hogy az adott nőnek a férje volt az exe, és a fazon nem volt hajlandó a családját otthagyni. 2x is feljelentette-hatalmával visszaélve a pasi feleségét, ezek után már a hatóságnak(rendőrség) és a gyámhivatalnak is szemet szúrt, hogy valami nagyon nem kóser a feljelentő személyével, ugyanis a környezettanulmányok, és a család összes tagjára, beleértve a gyerek orvost is a feleség mellett álltak ki, mert ismerték.
No már most lezárták a dolgokat, és a feleség megkapta a feljelentő pontos nevét, és címét.A férjjel egyetemben.
Azt javaslom az ilyen feljelentgető egyedeknek, hogy legközelebb a műsoruknál jelezzék, hogy kicsoda is a személyük, hogy ne járjanak úgy mint az említett esetben:D
7+ Jah, és hogy a gyerek miért is kapott pofont?
Hát csak azért, mert egy teljes héten át az édesanya szemébe hazudott.A 7.nap érkezett meg a pofon, amit az összes pedagógus is helyeselt, akivel az édesanya csak beszélt:D
Én mindig mondom, hogy nincs oly titok mi napvilágra ne jőne:D
7!
Háromszor olvastam el a firkálmányod, de továbbra se érték belőle egy mukkot sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!