Szülők, ti mit gondoltok erről?

1./Igen, de van amikor közbe kell lépnem, mert 100 védőügyvéd veszett el a gyerekben és az emelkedett hangszínt nem viselem, és nem is fogom.Az én türelmem meg véges.Nem csak a szülőnek kell tiszteletbe tartani a gyereket, hanem a gyereknek is a szülőjét..

2./Ahhoz, hogy ez így legyen, kell hozzá, az a bizonyos utolsó csepp a betelt pohár esetében. Ez van amikor hetek, van amikor hónapok alatt telik be. Aztán lépek.Türelmes vagyok, de van amit nem tűrök és ahhoz már nagy, hogy egy nevelői célzatú pofont kapjon akkor amikor a vita hevében elfelejti, hogy kivel is beszél.

"Hogy lehet egy ilyen emberrel napi szinten, feszültség nélkül együtt élni?"

Sok-sok türelemmel. Ha nincs, tényleg nem muszáj vele együtt élni nem csak 18 éves kor felett, hanem már korábban is el lehet költözni rokonhoz, koleszba, stb.

Egyébként nagyon sokan egyáltalán nem tudatosan csinálják ezeket.

1: igen

2: nem a felsőbbrendű a jó szó, de én vagyok a felnőtt, én tartozom érte felelősséggel, az én dolgom nevelni, így persze az én szavam dönt. De nem azért, mert nem tett le vmit az asztalra.

1. Igen. Nem csak hagyni szoktam, hanem kifejezetten ragaszkodom hozzá hogy elmondja hogy ő mit gondol akar vagy érez. Pont ez szokott a baj lenni, hogy nem vagyok gondolat olvasó, a lányom meg nem szereti elmondani hogy mi a baja. Én hirtelen haragú vagyok, ha felkapom a vizet akkor kimondom amit gondolok, tehát az nem gond ha a gyerekem is kifakad vagy mondja a maga véleményét. Soha nem is kell a gyereknek ugyanazt gondolnia, éreznie, mint amit a szülő hisz vagy elvár tőle.

2."Szoktátok magatokat felsőbbrendűnek, őt pedig alsóbbrendűnek titulálni, csak mert ő a gyerek " Ezt nem. Azonban van egy módja ahogyan a gyerek beszélhet a szülőjével és sok módja annak ahogy nem teheti meg. Ha a stílusa, szóhasználata sértő, lekezelő vagy lenéző, na akkor szoktam begurulni és ordítani. Bunkó módon nem beszélhet sem velem, sem az apjával, még akkor sem ha neki van igaza esetleg. Ez nem felsőbb meg alsóbb rendűség, ez egyszerűen a tisztelet a másikkal szemben. Én sem beszélek bunkó módon a gyerekemmel, ő sem teheti meg velem.

Már sok éve elmondtam a gyerekeimnek, hogy mivel én felnőtt vagyok ők meg gyerekek, a világot másképpen látjuk. Nagyon sokszor fogunk vitatkozni, veszekedni, mert mást akarunk elérni és ezek néha ellentétesek vagy ütik egymást. De mindig azért lesz a veszekedés mert szeretjük egymást és fontos, hogy mit gondol a másik, mi történik vele. Csak azok nem veszekednek soha, akik teljesen közönyösek egymással szemben.

A vita fontos dolog, mert nélküle nem derül ki ha valami nem jó. Az a gyerek aki soha nem mond ellent annak nincsenek önálló gondolatai, elvárásai, elképzelései, nincs saját akarata. Szerencsés esetben csak néha van vita, és nem lesz belőle veszekedés - ez már vérmérséklet kérdése.

De mindig rendkívül fontos a stílus, hogy pontosan mit és hogyan mond a másiknak az ember.

Azt tudomásul kell venni, hogy amíg a fiatal be nem tölti a 18-t, addig bizony a szülője felelős érte, még börtönbe is zárhatják ha nem vigyázott rá felelősen és baja esett. Ahogy fizetnie kell a kárt amit okozott, vállalnia kell a felelősséget a gyereke helyett ha valamit elkövetett. Így tehát a szülőnek bizony nem csak lehet, hanem bele is kell szólnia a gyereke életébe. De ezt lehet emberi módon is tenni, ahol nincs alsóbbrendűségről még gondolat sem, meg lehet gyökér módon kezelni és lenézni a gyereket.

Konkrét példa: gyerekem 16 éves és az egyik barátja meghívta magukhoz nyaralni pár napra őt meg egy harmadik barátjukat. Kitalálták azt hogy mennek, hogy meddig lesznek ott és hogy vonattal mennek le 4-szeri átszállással egy teljesen ismeretlen helyre. Majd látszatból megkérdezte a gyerekem hogy elengedjük-e, biztosra vette hogy igen. Átgondoltam, kérdezgettem, mondtam, hogy én benne vagyok, de beszélje meg az apjával is, hiszen ebben nem dönthetek egyedül. Amikor megkérdezte az apját és ő meg mondvacsinált okokkal próbált kötözködni - akkor a gyerek pártját fogtam, amikor viszont a gyerek makacskodott hogy azonnal döntsön, az apja meg ragaszkodott ahhoz hogy át szeretné gondolni és majd másnap megmondja - akkor meg a párom mellett álltam ki, hiszen neki volt igaza. Majd mikor megbeszéltük és elengedtük, akkor mondtam, hogy én akarom levinni kocsival, szóljon a barátjának, beszéljék meg, hogy hol vegyük fel. Na akkor elkezdett jelenetet rendezni, hisztizni a gyerekem - és itt leállítottam. Nincs ajtó csapkodás, pattogás, visszaszövegelés! Megmondtam, hogy én fogom levinni, mert tudni akarom hogy hová fognak menni, milyen körülmények között lesznek annyi ideig és hol keressem ha valami történik. 16 évesen még ragaszkodom ehhez, ha nem tetszik neki akkor lehet azt választani, hogy nem megy.

Másnapra átgondolta, megbeszélték a barátjával is, lenyugodott és kocsival vittem őket. Nincs harag, jól érzi magát és én sem vagyok ideges amiatt hogy nem tudom hol van.