Meg tudnám így győzni a szüleimet?
Most fejztem be a középiskola első évet egy olyan iskolában, osztályban, kollégiumban, ahol nem érzem magam jól. Mármint jó lenne amúgy, de nem nagyon tudtam beilleszkedni, és egy olyan barátom sincs, akivel el tudnék lenni még a maradék 3 évben. Mivel kollégista is vagyok, ez csak még rosszabbá teszi a helyzetet, mert a magányosan töltött sulis napok után nem haza megyek, hanem a furi szobatársaim közé, akikkel szintén nem egetrengető a kapcsolatom. Senkivel sem vagyok rosszban, aranyosak is, csak nem az én társaságom..
Még karantén elején felvetettem az ötletet a szüleimnek, hogy iskolát szeretnék váltani, hisz ha nem is olyan magas színvonalban, de a városunkban is tanulhatnám ugyan azt a szakot. Anyukám beleegyezett, próbál is segíteni, hogy jobb legyen nekem és tényleg jobban érezzem magam, viszont apukám hallani sem szeretne róla. Szerinte ha most megfutamodok, akkor egész életemben mindentől csak meg fogok futamodni. Pedig ez az egy év alatt is már több rosszat okozott nekem az az iskola, mint jót. Teljesen eltűnt az önbizalmam, alábecsülöm magam, nagyon szótlan lettem, mivel volt hogy az "egyedüllétem" miatt piszkáltak az osztálytársaim.. nem is kevésszer.
Az jutott eszembe, hogy csinálok egy ppt-t, amiben pró és persze kontra érveket is felsorolok az iskolaváltással kapcsolatban, hogy apukám is lássa én ezt komolyan gondolom és tényleg el szeretnék jönni onnan. Szerintetek ez már megpuhítaná őt? Vagy ti mivel próbálkoznátok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Wow. Nekem tetszik a megoldás! Szerintem próbáld meg kitalálni előre apád ellenérveit, és cáfold is őket.
Egyébként, ha egy év alatt nem sikerült beilleszkednek (mindegy kinek a hibájából), akkor a következő évekre sincs sok remény ott.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!