Megváltozott a kapcsolatom az anyukámmal, mit tegyek?
Sziasztok!
Nagyon szeretem a szüleimet, de valami megváltozott egy ideje. Nem most kezdődött az egész, arra gondoltam, hogy mivel kamaszodom, ez lehet a probléma forrása (17 éves lány vagyok). De semmi olyat nem csinálok, nem kószálok el, nem kérek pénzt, soha nem jártam buliban vagy suli után máshol, nem voltam bandázni sosem meg ilyenek, szóval okom nem lehet, hogy tiszteletlen legyek vagy követelőzzek és szerintem nem is vagyok az.
Viszont anyukámnak maradandó betegsége van mióta megszülettem. Amivel nincs is baj mert próbálok neki segíteni de sokszor ez is nehezemre esik, pedig látom, hogy nem tud mindent egyedül csinálni. Volt nemrég egy olyan tette, amit azóta sem tudtam feldolgozni és nem is szeretném részletezni mi volt az (durva veszekedésből kifolyólag történt meg majdnem a dolog) és nem vették figyelembe a szüleim, hogy én is ott voltam előttük. Szóval végignéztem tehetetlenül. Elmeséltem az osztályfőnökömnek és az iskola védőnőnek (mert nincs pszichológusunk). Adtak pár tanácsot de nem segített. Szóval úgy azóta nem szeretem, mikor anya hozzám ér vagy próbál velem beszélgetni. Pedig én is nagyon szeretném de megölelni is nehezemre esik. Beszélgetni sem mindenről tudok vele, sőt, nagyon kevés dolog van amit elmondok neki. Apával sem olyan a kapcsolatom valamiért, talán mert sosem mesélt magáról, nem tudok róla semmit, csak azt, hogy hogy hívják a mamám meg hol lakott, de a gyerekkoráról soha nem mesélt. Próbáltam megkérni rá egyszer de nem válaszolt.
Pszichológusra vagy terapeutára nincs pénzünk, esetleg valamit tudnátok mondani, mit lehet ilyenkor tenni?
Köszi.










Esetleg itt is kaphatsz tanácsot:





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!