Anyaként mit reagálnátok, ha a 17 év körüli lányok díjazott lenne egy irodalmi pályázaton, de ez volt a mű témája?

Gratulálnék és örülnék a sikerének.

A tartalmával kapcsolatban nem tudom, mit reagálnék, ahhoz minden körülményt ismerni kéne, hogy tudjam. Én is írtam verseket középiskolásként. És nem kell szó szerint értelmezni. Pl. Írtam sokat a halálról, de nem akartam meghalni. Vagy nekem is volt olyan időszakom, amikor szinte 'utáltam' a szüleimet, úgy hogy közben semmi komolyabb gáz nem volt otthon.

Nyilván érdekelnének a gyerekem érzései, hogy mit miért lát úgy, ahogy. De biztos, hogy rögtön valami rosszra gondolnék.

Attól, hogy erről ír sztorit, még nem biztos, hogy tényleg így érzi.

Ha én mindent éreznék, amiről novellát írtam, akkor nem élnék.

1. Az írók általában a saját életükkel kezdik az írást, nem fantáziával. Hát, komolyan elgondolkoznék, mit cseszhettem el.

2. "mindig te hibáztatod őt és folyton te játszod az áldozatot" Esetleg nárcisztikus vagy. Erre te nem tudsz válaszolni, de a lányod igen, ha válaszol ezekre a kérdésekre: https://www.youtube.com/watch?v=79LQWhNcz5Y&t=311s. Ha szerinte az vagy, akkor utána segítséget kell(!) kérned, ha egészséges kapcsolatot akarsz vele (egyáltalán látni őt).

Egyetértek az Utolsóval abban, hogy egy "anyuci de szemét" írás tényleg senkit nem érdekelne, max. a Wattpados 11-12 évesekből álló "közönséget".

Ha pedig olyan zseniálisan meg van írva, hogy tényleg érdeklődésre tarthat számot, mert vannak benne emberi, jól megírt karakterek, van normális sztori, cselekményszál, olvastatja magát, helyesen van írva... tehát minden megvan benne, ami egy jó regényhez/novellához kell, akkor meg nem az lenne az első gondolatom, hogy biztos, hogy magáról írt. Nyilván merít ihletet, de az nem egyenlő azzal, hogy a teljes valóságot írta le.

Mondok egy példát:

Még régen, kb. 5 évvel ezelőtt nagyot csalódtam a munkámban. Csúnyán összevesztem az akkori főnökömmel, váltanom kellett, és egy ideig eléggé magam alatt voltam. Ez a valóság, ami tényleg megtörtént, mára egyébként semmi jelentősége.

Amit írtam "belőle": A szereplőm imádja a munkáját, a munkatársaival és főnökével is jól kijön, viszont egy konkrét történés nagyon rosszul jött ki, és borzasztóan megbántotta. Őrlődik, hogy maradjon, vagy menjen. Kap egy másik lehetőséget, ami egyébként eddig is bármikor meglett volna, csak mindig nemet mondott. Most viszont átmegy oda, de közben ő maga sem tudja, jól döntött-e. Végül helyre hozzák a dolgokat a volt helyével. Ez egy fanfiction crossover volt, tehát egyrészt úgy kellett csinálni, hogy beleilleszkedjen a tényleges történésekbe (az alap, ami miatt megbántódott, adott volt, arról szólt a sorozat egy része, a másik hely is, ahova átment, szintén adott volt, stb.), másrészt meg itt is látszik, hogy az alapérzés inkább, amit átvettem, egy úgymond ihlet. Nem az egész történés szóról szóra, hanem csak, amikor néztem ezt az epizódot, akkor a saját életemben történt dolog miatt azt gondoltam, hogy a szereplő helyében én most ezt és azt érezném, milyen rossz lehet, lehet, hogy ezt és azt tenném... De az ő helyében, nem a sajátomban.

De ezer ilyen példát lehetne még mondani, és természetesen ez az eredeti művekre is igaz, nemcsak a fanfiction-re. J. K. Rowling többször is mondta, hogy a Harry Potterben sok karakter alapszik igazi, általa ismert embereken, de összegyúrva több, vagy eltúlozva... Ott sem úgy, hogy az anyámat 100%-ban beleírom, és az egész sztori az ő szidásáról szól.

Igen, az írók a saját életükből vesznek példákat. Ez igaz. De nem az egyben írják le azt. Azt naplónak hívnák, nem szépirodalomnak.

Gőzöm nincs, mi az a Wattpad. Nem vagyok mai csirke.

Fenntartom, hogy fingod nincs az irodalomról - honnan veszed, h hisztiként írta? A forma, megfogalmazás is számít ám.

18, a kérdés alapján nem tud fogalmazni, ergo mindegy, mi a téma. Már maga is a kérdés sem értelmes. Hogy, hogy, hogy, minden mondatában.

Ez nem színvonal egy pályázaton.