Szülőként mennyire "normális" azt érezni, hogy egy csomó mindenről le kell mondani?

Ne legyetek már álszentek, igen is rengeteg mindenről le kell mondani.

Ha nincs segítség és nincs jó anyagi helyzet, teljesen megváltozik a család élete és rengeteg áldozatot kíván.

Nincs éjszakai buli, ad-hoc csavargások, nincs végtelen én-idő, bármikor haverozás, mozizás, bárhol-bármikor szex a pároddal, lehetne végtelenségig sorolni.....

Mindez bőven megéri az áldozatot, mert a kicsi a szeretetével kompenzál és az ember azonnal elfelejt mindent, de ne mondjátok már, hogy semmiről nem kell lemondani és az élet ugyanolyan marad, mint előtte. Soha nem lesz ugyanolyan!! Nem beszélve a felelősségről, amit normális szülők azonnal éreznek, ahogy megszületik a kicsi és ezt nem mindenki tudja jól kezelni.

Az anyák nagy része szülés utáni depresszióban szenved, mert teljesen átalakult az élete. És itt még az anyagiakról nem is beszéltem. Rengeteg pénz, ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked kicsi korától megfelelő oktatásban részesüljön, megkapjon olyan dolgokat, amelyeket legalább az átlag megkap. Persze, tudom, a szeretet a legfontosabb, de azért mellette ezer más dologra is szüksége van.

És nekem ne mondja senki, akárhogy is készül a gyerekvállalásra, hogy mindezt már pontosan tudja és át is érezte a kicsi születése előtt.

Az egész élet úgy en bloc az áldozatvállalásról szól.

Jó reggelt kívánok!