Mit lehet kezdeni egy olyan anyával aki örökké a kicsi fiaként akar tartani?

Szóval ez úgy kezdődött, hogy 10 éves koromban apa elvált anyától, azóta (7 éve) kettesben élek anyával. Én vagyok az egyetlen férfi az életében.

Bármilyen normális dolgot szeretnék csinálni akkor vagy nem enged el vagy borzalmas hisztit csap, amiből sértődés depresszió lesz. (az ő részéről)

Pár példa. Amikor filmet nézünk (igen szoktunk, a nappaliban) akkor volt olyan rész, hogy a két "főhős" elmegy bulizni. Konrétan diszkóba. Akkor anya megjegyzi, hogy jaaaj milyen butááák. Ugye te sose csinálsz ilyet??? (diszkóba menni??? mindjárt sírok) Ha azt mondom ,hogy dehoogy. Sosem szeretnék. Akkor megnyugszik..

Vagy pl kokót szívnak a szereplők az asztalról, akkor akkor anyám odafordul hozzám, mintha gyilkosság történt volna megkérdezi: Láttad? Ugye láttad? Nagyon durva kábítószer volt ott.. És ilyenkor már alig kap levegőt, kiveri a víz, sík ideg lesz. Én mondom teljesen nyugodtan, hogy Igen anya, láttam!!! Mintha egy kisgyerekkel beszélnék. apaa apaa láttad a cicát? Igeen kicsim láttam...

Mindent az ő elképzelése szerint kell csinálnom!

1. ruhavásárlás. Nem vehetek szűkített szárú farmert, mert azt "nem hordja senki" és/vagy nagyon buta emberek hordják. Ahelyett ilyen trapézszárút (nem tudom hogy mi) "szabad" hordani. (hogy néz az ki?) Pólót meg se akar látni rajtam. Kék ing és kötött pulcsi.

És szentül meg van győződve róla, hogy ragadnak rám a lányok és, hogy én milyen menő vagyok.

Sajnos most jöttem rá, hogy nem akarja, hogy felnőtt legyek. A bátyámat már "elveszítette" (mert felnőtt, elköltözött a feleségével) És engem meg akar tartani.

Gimiben most 10. be járok, de már tavaly év elején kiközösítettek, mert nem mentem el szórakozni (ahol egyébként se szívnám tele magam fűvel, vagy borulnék egy kokszostálba. Vagy innám talajrészegre magam. csak szórakoznék és a barátaimmal lennék) A ruháim miatt is ki lette közösítve és hiába váltanék holnap rendes ruhákra amik nem csak divatosak, hanem kényelmesebbek is, akkor is kritizálnának. Minden változásba belekötnek...

Ja a másik, hogy mindent együtt akar csinálni. Szerintem ez is a következménye az "egyedüllétnek"

Sosem mehettem el egyedül sehova, mert vagy féltett vagy együtt akart menni. Így mai napig együtt vásárolunk. Nem hagy otthon, "gyere elmegyünk bevásárolni" konkrétan a tescoba.

Megtehetném, hogy nem törődöm vele és emgyek a magam útján, de akkor olyan mártírkodásba kezd... Vagy megsértődik. Komolyan mint egy kisgyerek. Mintha visszafejlődött volna... Nem úgy van valami ahogy ő azt elképzeli, jelen esetben én "nem fogok" felnőni akkor megy a hiszti. És az anyák a legnagyobb "kártevők" az ilyen hisztikkel sértődésekkel, önsajnáltatással mártírkodással azt érik el, hgy még nekem legyen bűntudatom. És el is éri mindig.

Köszönöm, hogy végigolvastad, hátha valaki hasonló cipőben jár/járt és tud valamit tanácsolni miként törhetnék ki ebből a "rabságból"