Most mit tegyek? Már annyira örültem, hogy ezaz egész fű alatt marad. 17. /F
Nekem és a haveromnak is megvan a Tinder.
Poénból kitaláltunk egy olyat ,hogy állítsuk be a korhatárt 30-tól 45-re és mindenkit húzzunk jobbra ameddig csak lehet.
Megcsináltuk.
Jött egy pár matchünk és elkezdtünk írogatni.
Sajnos az enyémből több is lett.
Ugyanis én az egyik ilyen matchemmel sikerült lefeküdnöm és teherbe esett.
Iszonyatos napjaim voltak akkor nagyon féltem nem mertem mondani senkinek csak a haverom tudta akivel csináltuk ezt az egészet akivel kettőnk között maradt.
A nővel többször is titokban találkoztam és beszéltem vele.
Azt mondta mivel 37 éves nem biztos ,hogy teljesen biztonságos lefolyású terhesség lenne és inkább elveteti.
Hatalmas kő esett le ekkor a szívemben (persze nem jártam örömtáncot előtte de értitek) ,hogy ezt megúsztam és minden megy tovább a régiben ahogy eddig is volt és senki nem fog tudni semmit.
A nő el is vetette ám a Messengeren erről beszéltünk a haverommal ,hogy ez milyen durva volt meg amikor már nem volt gáz akkor egy egy poént is elsütöttünk.
Viszont egyszer hibáztam.
Bekapcsolva maradt a gépem és a szüleim elolvasták ezeket a beszélgetéseket.
Gondolom mondanom sem kell azóta úgy kezelnek mintha élni nem jogom kb.
Egyszer visszaszóltam nekik ,hogy miért oké tudom ,hogy ezt elrontottam de jobb lett volna ha megszüli?
Erre nem mondtak semmit hanem csak lehajtották a fejüket.
De igazából a viszonyunk most sem rendeződött.
Sztetek van esély még arra ,hogy normális kapcsolat legyen köztünk ezután?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nézd, hazudtál, csaltál, felcsináltál egy nőt (akinek nem volt elég esze majdnem 40 évesként sem, hogy egy óvszert beszerezzen), azán talán megszabadultál egy nemkívánt gyerektől - és közben abban reménykedsz, hogy mindez a fű alatt marad?
Egyrészt elszúrtad a bizalmat a szüleid felé, másrészt felelőtlen voltál, harmadrészt még meg is akarod úszni az egészet, úgy hogy hallgatsz róla? Hol a bűntudatod? Miért kell nekik a gépedet ellenőrizni? Ők sem bíznak benned? Úk neveltek ilyenné?
Csak akkor van esély arra, hogy egy ilyen elszúrt kapcsolat rendeződjön, ha a szüleid eleve normálisak, és lehet velük beszélni. Ebben az esetben le lehet ülni, el lehet nekik mondani mindent, és bocsánatot lehet kérni tőlük és ők is eljutnak a megbocsátásig. Ez nem megy holnapra.
Nyílván olyan szülőkkel szemben ez nem megy, akik valójában maguk is bűnösek abban, hogy te hazudozol, nem használsz óvszert és idősebb nők társaságát keresed, mindezt hazudozva, majd abban bízva, hogy bármit teszel, annak a következménye úgysem terhel, mert majd valahogy megúszod.
Kérj bocsánatot a szüleidtől és tanulj a leckéből! Használj ezután mindig óvszert és a saját korosztélyodban keresgélj társ után.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem volt terhes a nő. Csak jól megszívatott.
Te is szórakoztál vele, cserébe meg ő is szórakozott veled.
Remélem, megtanultad, hogy ha nem akarsz gyereket csinálni, akkor védekezel. Te. Nem a nőre bízod. Főleg olyan kapcsolatnál, ami nem komoly, csak szex.
Felfogtad?
Jó lecke volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Legközelebb legyen több eszed. Húzzál gumit.
Szerintem abban nincs semmi rossz, hogy kalandozol és kipróbáltad idősebb nővel is. Azért nem egy nagyiról beszélünk.
Csak ésszel! Mondjuk ez minden szexuális kapcsolatra érvényes, életkortól függetlenül. Majd akkor mellőzd a gumit, ha gyereket szeretnél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát valóban iszonyat felelőtlen voltál, és szerintem ez a felelőtlenség bánthatja a szüleidet. Így mi a fenét várhatnak el tőled, mire számíthatnak, hiszen empátiád zéró, felelősséged zéró, intelligenciád zéró, csak farkad van.
Nem szívesen szembesül egy normális szülő azzal, hogy a fia egy két lábon fa-sz, semmi más. Ehhez nem bocsánatkérés kell, az csak szavak, ráadásul nem is ők a sértettek. Tettek kellenek, bizonyítás, hogy tanultál az esetből, hogy benőtt a fejed lágya és felelős emberré válsz (majd valamikor.)
De nagyon mínuszban vagy a szemükben okkal. És nem a harag a legnagyobb gondjuk.
Mellesleg lehet, hogy egy korábbi negatív tesztet nyomott az orrod alá, aztán majd egyszer csak becsönget a babával, hogy vállald, és fizesd a gyerektartást.
Egyébként meg az sem biztos, hogy te voltál az apa, lehetett még egy rakás sráccal, akivel szintén nem védekezett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!