Ti mit csinálnátok, ha ilyen helyzettel kerülnétek szembe?

Az egész 12 évvel ezelőtt történt, amikor is megismertem azt a férfit, akinek az életemet adtam volna. Mindenki mintafeleségként ismert, aki minden egyes nap meleg étellel, rendbe rakott gyönyörű lakással, csinosan, jókedwel várta haza férjét. Sosem veszekedtünk, s alig vártuk, hogy együtt lehessünk. Mindkettőnknek a munkahelye a hobbija volt.

A harmadik évben született egy kisfiunk. Mai napig életem legfontosabb része. Úgy éreztem semmi baj nem jöhet, annyira boldog voltam.

Az apuka is imádta a kicsit. Megkezdődtek a bajok. Az apuka rendszeresen kimaradozott, míg ki nem derült, hogy nem én, s nem a kicsi vagyunk neki fontosak. Megkezdődött a veszekedés, semmi sem volt jó neki, egyik napról másikra szemembe mondta, hogy már nem tekint rám nőként. Egyik nap azon kaptuk magunkat, hogy elköltözött egyik kolleganőjéhez. Nagyon rosszul viseltem. Szüleim is engem támadtak, míg ő élte világát a nőjével és annak 2 gyerekével. Pszichológushoz jártam, arra hivatkozva, hogy a kicsinek hiányzik az apukája. Felvilágosított, hogy magamat tegyem rendbe lelkileg. Teljesen igaza lett.

Az apuka teljesen eltűnt, megszakított velünk minden kapcsolatot.

5 hónappal később megismertem egy férfit. Odáig volt a fiamért és értem. Szüleim addig mesterkedtek, míg sikerült szétválasztaniuk minket mindössze 1 hónap alatt. Annyira nagy feszültséget generáltak, hogy én vetettem véget a kapcsolatnak. Nem tűrtek volna meg senkit mellettem. 1 éwel később egy téli estén beállított az apuka, mondván meggondolta magát, s mivel közös a lakás nem tehetem ki. Nem volt hova mennie, így hazaköltözött. Szüleim amint megtudták, azonnal istenítették, "mi megmondtuk, hogy visszajön", arra nem gondoltak mit éreztem én... Mire elfelejtettem volna, újra felbukkant.

Külön hálószobánk lett, továbbra is élte a világát. Örült, hogy tisztaság, rend, étel, család van körülötte. Többször megalázott a gyerek előtt. Egy idióta voltam. Újra nőzni kezdett, míg nem tudtam kezelni a helyzetet tovább, s az első szembe jövő pasinak szerelem nélkül igent mondtam. 1 hónap után elhurcolkodtunk a kicsivel és az új férfival közös jövőt, házat kezdtünk építeni.

Szüleim kitagadtak bíróság útján, mindent megmozgatva elakarták venni a gyerekemet, de mindhiába. Az apuka természetesen már aznaptól az új nővel él a lakásomban, de erőm sincs a cirkuszhoz. Most már jó neki. A nőnek nincs gyereke, dúl a szerelem náluk ezerrel. Csavaroghatnak kötelezettség nélkül. A gyerekünkről 2 havonta érdeklődik, akkor is a kicsit hívja fel, de gyorsan le is teszi. Egy nyomorultnak tartom, aki gyerektartást sem akart fizetni, szerinte 6000 Ft - ba sem kerül havonta egy 9éves gyerek. Végül megítéltek 50.000 Ft gyerektartást. Nagy érvágás volt neki! A lakásunk felét is bírósági úton kérem. Szüleim most már 1 éve nem beszélnek velem.

Aki felvilágosítja őket, hogy :"Hellobello! - ilyet a saját gyerekkel nem csinálunk, azzal azonnal összevesznek. Mindenki más kíváncsian várja a meséjeiket. Az egész rokonságban, baráti, ismerősi körben én lettem a fekete bárány, aki a családi vagyonból is most már hivatalosan is ki lett semmizve. A házukat ügyvéd segítségével haláluk után a fiam apjára hagyják. Röhej. Fiam jár hozzájuk, akkor is állandóan ellenem akarják nevelni. De legalább őt sikertelenül. Ezek után látni sem akarom őket!! Sosem fogom megérteni, hogyan lehet ilyen 2 szülő!!! A fiam apja persze röhög és adja alájuk a lovat. Hisz én hagytam el. Sokszor a halálát kívánom, hogy visszaköltözhessek az otthonunkba. Ennyire nagy harag lett bennem.

Az új pasi gyereket akar, de én még csak nem is szeretem őt. Ezer és ezer érzés kavarog bennem. A fiamért tartanom kell magam, neki már egyáltalán nem hiányzik az apja, hogy is hiányozna, nem sok jóra emlékszik vissza.