Mi lehet a bajuk velem?
Nos, mint a fő kérdésből látszik, nem túl rózsás a helyzet, így kezdeném az elején. Három tesóm van, és én vagyok a harmadik és egyetlen fiú, 23 éves volnék. Földmérőként végeztem a szakközépiskolában, majd elvégeztem egy külszíni bányász OKJ-t utána, hamarosan pedig már mind a kettővel elkezdtem foglalkozni. OKJ-m alatt már földmérőként, utána egyszerre a kettőt. A nagyszüleimtől kaptam egy lakást a szülővárosomban, szóval nem túl messze, de elköltöztem otthonról, és építgettem a kis egzisztenciám, amíg a közeli sárgaföld bányába dolgoztam és a egykori TSz-eknék méregettem a telkeket. Idén jelentkeztem egyetemre, eldöntöttem, hogy elvégzek egy geológus alapképzést levelezőn, ilyen miért is ne alapon, hiszen ki tudom fizetni. Nyáron nagyon a sínen éreztem magam, tartós kapcsolattal, stabil munkával és működő kisvállakozással, majd amint elkezdődött az egyetem, jött a baj otthonról.
Tudni kell, a két nővérem cukrász, és saját üzletet csinálnak ketten, ők a mintagyerekek nálunk, és anyám meg apám azóta elkezdett lehúzni. Ugyanúgy dolgozom, nem kell tőlük semmi, de az egyetem kezdete óta azt hangoztatják, hogy ők mindig csak pénzt adnak, miért nem állok a saját lábamra, holott ez már négy éve megtörtént. Elég durva családi találkozók voltak itt a mindenszentek alatt ennek okán, szóval egyszerűen nem tudom mi a baj. Anyám 55, apám 58 éves, teljesen átlagos család, nem kell semmi speciális munkára gondolni náluk sem, de amióta ez elkezdődött, nem kiutáltak, de állandóan elég rosszindulatúan nyilatkoznak rólam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

“ nem kell tőlük semmi, de az egyetem kezdete óta azt hangoztatják, hogy ők mindig csak pénzt adnak, miért nem állok a saját lábamra,”
Nagyon egyszerű: ne fogadj el otthonról több pénzt. Probléma megoldva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdezd meg tőlük, szerintük mikor adtak neked/kértél tőlük pénzt. Valamint ezek után egy szelet kenyeret sem fogadnék el tőlük, valamint ha elkezdenek ba.tatni, egyszerűen hazamennék/letenném a telefont.
Valószínűleg tesódék vállalkozása nem megy fényesen (a nyárnak vége), erre is érdemes volna rákérdezni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Semmi, magukkal van bajuk, hogy minden segítség nélkül boldogulsz.
A rosszabb verzió, hogy tőled akartak pénzt kérni, és most koppantak, hogy azt a saját terveidbe fekteted.
Nincs veled semmi baj, sok szülő büszke lenne rád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A lehető legjobban azt teszed, hogy telibe szarsz a fejükre.
Van mire büszkének lenned, 23 évesen teljesen önjáró, önellátó és ambiciózus vagy.
Meg kell mondani a "kedves" családnak, hogy csak és kizárólag akkor vagy hajlandó bármiféle kapcsolatot fenntartani velük, hogyha a belső, saját békétlenségüget és frusztrációjukat nem rád projektálják ki, ellenkező esetben nem vagy rájuk kíváncsi és megszakítasz velük minden kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!