Szerintetek is velem van a baj?

Utálom a családi összejöveteleket, mindig borzalmasak szoktak lenni számomra. Ott kezdődik a dolog, hogy ritkán találkozunk a rokonokkal és teljesen más korosztály is vagyunk. Amíg a tesóim és a szüleim önfeledten tudnak sztorizgatni az unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal stb. és örülnek egymásnak, addig nekem nincsen velük közös témám. 20 éves vagyok és az egyik tesóm áll hozzám a legközelebb korban, de ő is 14 évvel idősebb nálam, a többeik mind idősebbek. Olyan élményekről, emlékekről, rokonokról stb. beszélgetnek, amik számomra nem jelentenek semmit, azt sem tudom, hogy miről van szó és így nem tudok rá reagálni, sem csatlakozni a beszélgetéshez. Vannak olyan történetek, amik viccesek vagy érdekesek és jó meghallgatni, de ennyi. Mióta született egy kisgyerek a családban, azóta állandóan mennek a terhességes, szülős, szoptatós, gyereknevelős sztorik is, ami megint nem az én terepem. Ha felhozok egy témát, ami számomra éppen fontos vagy aktuális, akkor az rendszerint nem érdekel senkit sem. Legutóbb kipróbáltam, hogy mi van, ha meg sem próbálok beszélgetni: egész nap nem szólt hozzám senki sem egy büdös szót sem. Ők eliszogatnak egymással, én viszont nem iszom alkoholt. Ők szeretnek táncolni, én nem. Ők imádják a vadhúsokat, halakat, mócsingos és cupákos dolgokat, amiket én viszont nem szeretek és így enni sem igazán tudok a kajából, mert 90%-ban ilyen kaja van. Emiatt általában ez úgy néznek ki ezek az alkalmak, hogy mindenki elvan, jó hangulatban stb. én pedig órákon át bámulok ki a fejemből. Utálom, unalmas, nevetséges és szánalmas, de időnként el tudom viselni és lefoglalom magam pl. netezek vagy olvasok vagy ilyesmi, de akkor pedig az a baj. Anyukám folyton mondja, hogy "nem igaz, hogy nem tudsz magaddal mit kezdeni", "ennyire nem vészes", "miért nem beszélgetsz valakivel?" stb. és szerinte velem van a baj, mert rossz a hozzállásom, nem vagyok elég nyitott stb... Szerintetek?