A rokonaim szerint antiszociális, nagyképű, homokos és gyerekes vagyok, amiért nincs nőm és gyereket sem akarok. Ti mit csinálnátok a helyemben?
Egy 28 éves férfi vagyok, 3 éve végeztem az egyetemen, azóta dolgozom. Mivel alapjában véve introvertált személyiség vagyok, emiatt sosem voltam az a "mindenkivelhaverkodokéslefekszem" típus, így barátom sem volt igazán sok az elmúlt években, de barátnő is csupán egy.
Amúgy élvezem a szingli életmódot, örülök, hogy független vagyok, hogy azt csinálok, amit és amikor akarok (a munkaidőt leszámítva persze) és akkor és oda utazok, amikor szeretnék.
A kollégáimmal jól kijövök, és alkalomadtán összejövünk és szórakozunk, szóval nem vagyok az az antiszociális, "embergyűlölő" férfi.
A (távoli) rokonoknak viszont nem tetszik a nőtlen, szingli és (számukra legalábbis) gyerekes életmódom és ezt szóvá is teszik, mikor összejövünk. Szerintük már gyermeket kéne nevelnem és évek óta házasnak kéne lennem.
Mogorván veszik tudomásul, mikor elmondom, hogy a gyereknevelés lenne az utolsó az életemben, amit magamnak kívánnék.
Ezután ők órák hosszat beszélnek rólam, gyakran nem is a hátam mögött, hanem előttem, és mindennek elmondanak egymás közt.
Emiatt már kb. másfél éve megszakítottam velük a kapcsolatot, és nem is foglalkoztunk igazán egymással, egészen a múlt hét végéig, mikor kaptam egy jó hosszú üzenetet, ahol röviden összegezve és leírva antiszociálisnak, nagyképűnek és homokosnak neveznek és írták, hogy ideje lenne felnőnöm.
Persze, ők voltak megsértődve, amiért én ilyen vagyok.
Most azon gondolkodom, hogy mit tegyek.
Válaszoljak nekik, vagy nem?
Amúgy a szüleimmel és a testvéreimmel jóban vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!