Hogy lehet szépen közölni, hogy más lesz a keresztszülő?
Első lányunk keresztszülei, főleg a keresztanyja valamiért elkönyvelték, hogy a második kislányunkat is ők fogják megkeresztelni.
Nálunk más a szokás, mást váasztottunk ki, akit szeretnénk felkérni lassan.
Csak a közlés finom módjára szeretnék ötleteket, segítséget kapni.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
'Nálunk más a szokás, mást váasztottunk ki, akit szeretnénk felkérni lassan.' Ezt elmondod neki szépen. Ha megsértődik, akkor ő baja. Anélkül is lehet szeretni egy gyereket, hogy ne legyen a keresztszülője :)
Anyukám is a nagyobbik gyereknek a keresztszülője, a kisebbnek nem, és nem is bánja. Ugyanúgy szereti, mint az idősebbiket.
Közlöd vele a tényt, esetleg némi irónikus humorral hozzátéve, hogy örüljön, hogy csak egynek kell ajándékot vennie a következő tizennyolc évben (én legalábbis érettségire kaptam valamit is legutóbb a keresztanyám-keresztapámtól).
Azóta nem, mert felnőtt vagyok, annak meg már nem jár (szerintük). Az más kérdés, hogy az egyik lányuk most múlt 20, a másik 21 és azok meg elvárják tőlünk, és anyámék adnak (hangsúlyozottan nem én...!)… de ez az ő böszmeségük.
Az lesz a keresztszülő, akit FELKÉRTEK.
Akit nem kértek fel keresztszülőnek, azokkal nem kell közölni, hogy nem ők lesznek.
Azért arra tán érdemes figyelni, hogy a keresztszülők ne legyenek egymás haragosai, nehogy épp nálatok, a gyerekek előtt törjön ki valami nagy cirkusz.
Köszönöm a válaszokat!
Ahogy írtam, azért kell valahogy közölni, ha felmerül, mert ő ezt már elkönyvelte magában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!