Házasságkötés családi perpatvar közepette (kb. húsos-saga 2), na de hogyan?

Üdv mindenkinek!

Nem önigazolásra írtam ki ezt a kérdést, hanem mert tényleg problémát keresnék a megoldásra, izé, bocs, fordítva. A húsos-csontos-fagyasztós jelzés a címben csak azért volt, mert a felek kb. ahhoz a kérdezőhöz hasonló felfogásúak, régi dolgokat (sokszor jelentékteleneket) nagyítanak óriásira, ezen állandóan marakodnak.

Nem szeretnék családregénnyel fárasztani senkit, de mivel van, aki kéri, összefoglalom. Ha van még kérdés, akkor kommentben külön kitérek rá, de akit nem érdekel, az most ugorja át ezt a bejegyzést a tényleges kérdésig, szóval...

27 éves nő vagyok (bocsi, húsos: csak csitri), 8 éve tartó komoly kapcsolatban. Külföldön, de szomszéd országban, családi fészektől csak egy órányira. Gyerek még nincs, lakás, kutya, négykerék már van. Már csak jogi szempontból is ideje volna összeházasodnunk, de azért mi is szeretnénk egymást férj-feleségnek hívni, hiszen gyakorlatilag házasokként élünk. A problémát az én családom viselkedése okozza. Négyen vagyunk lánytestvérek, én a legidősebb, a szüleink kamaszkorunkban váltak el, nem volt boldog házasságuk. Külön szoba, külön ágy stb. Anyagilag nem álltunk rosszul, olyan középosztálynak nevezném, de a szülők természete nagyon különbözött. Sajnos "miattunk" nem akartak elválni, inkább szenvedett látszatboldogságban mindenki. Kamaszkoromban anya aztán elköltözött egy másik férfihoz, a válásnál (a testvéreim kívánsága szerint) ketten a családi házban maradtak apuval (én már elmúltam 18, de én is ott maradtam), a legkisebb papíron anyához került, de ő is apuval élt, amíg kamasz nem lett, és vele, meg az első udvarlójával apám olyan agresszíven nem viselkedett, hogy átköltözött anyáékhoz. Tény, hogy a húgom lázadozott, később jött haza a megbeszéltnél, és az ordításra, szigorra is daccal válaszolt, nem vette a telefont stb. De ezt az udvarlóval normális hangnemben meg lehetett volna beszélni (ki tudja, neki nem füllentett -e), hogy a szabályok a leányzó védelmében vannak, törekedjenek kompromisszumra, és akkor áldás van meg béke.

Ez kb. négy éve volt, a kapcsolatuk azóta tart, boldogok, már külön laknak anyutól rendezett albérletben, másik városban, a jegyei nagyon jók (nem csak bemondásra, mert e-naplóban ellenőrizhető), tovább is akar tanulni. A barátjának is van állandó munkahelye. Sajnos a cirkusz óta a másik két testvérem (mindketten komoly kapcsolatban élnek, egyikük édesapámnál lakik, a másik pár megvette a szomszéd házat) folyton fúj a legkisebbre és anyánkra, azt is a fejéhez vágják, hogy elhagyta őket. Egyfolytában ezeken a régi eseményeken kattognak. Én annak idején igyekeztem kimaradni ebből, és most is tartom az egész családdal a kapcsolatot, mindenkinek igazat adok és senkinek se. Magam részéről mindannyiukat szeretem, és nagyon fáj nekem ez az egész. A két húgom azt szeretné, ha anyumékat és a legkisebb húgomékat nem hívnánk meg. Ha eljönnének, botrányt csapnának, ez sajnos biztos, mert ők "nem szívnak egy levegőt ezekkel". Idén végre rendeződni látszott a kapcsolatuk, ismét beszéltek, itt-ott összejöttek egymással (anyu új párja mellesleg sokat segítette a testvéreimet az időleges "fegyverszünetek" idején, próbált velük kapcsolatot kiépíteni), elkezdtük intézni az esküvőnket, de ismét összekaptak.

Rövidített saga vége.

...Szóval, aki átgörgette a családregényt: össze szeretnénk házasodni, nagy banzáj nélkül (a civakodásban a templomit már elvetettük, a hagyományos lagzi ötletét is), csak családiasan, de az én családtagjaim összeférhetetlenek. Külön csoportra vált ki: édesanyám az élettársával, a legkisebb húgommal (aki már 19 éves) és az ő barátjával. Másik csoportban van édesapám, a másik két húgom+párjaik. Mi valahol a kettő közt lavírozunk, amit, nyíltan vagy alig észrevehetően, de egyik csapat se néz jó szemmel, választásra szeretnének bírni. Főleg a két középső hugica.

Szóba jött néhány változat a megoldásra, pl.:

1: Teszünk mindenkire, lesz kéttanús esküvő a takarító nénivel meg a karbantartóval, aztán kész, majd kap mindenki egy SMS-t vagy telefonos bejelentést.

2: Leendő férjecském családtagjai normálisan el tudnak lenni egymással, pedig ott is szétmentek a szülők. Elmegyünk velük az önkormányzati papíraláírás után ebédre, aztán lemegyünk külön apumékhoz, majd anyumékkal a húgomékhoz. De itt az borulhat, hogy "MIISOTTAKARTUNKLENNI", újabb felesleges cicaharc.

3: Meghívunk mindenkit az esküvő után ebédre étterembe, aztán vagy balhé lesz, vagy nem. De vidám összcsaládi program kétséges.

4: Várunk tovább, hátha megoldódik a helyzet, közben mindkét csapatnak próbálunk a lelkére beszélni, mikor látogatóban vagyunk. Nos, ez a stratégia 4 éve (akkor jegyeztük el egymást, mikor a kishúgom bepasizott), egyenlőre nem látszik eredményesnek.

5: Elhalasztjuk addig a dolgot, amíg rá nem tudunk szánni egy nagyobb összeget az esküvőre (jelenleg a ház felújítása zajlik, igaz, már 2 éve), majd rendezünk rendes lagzit távolabbi rokonokkal együtt, akkor hátha elvesznének a civakodó felek a tömegben.

Egyéb ötlet? Nagyon érdekelne, hogy ti hogyan oldanátok meg egy ilyen szituációt. Nem csak esküvőre, hiszen hasonló lenne a helyzet, ha nem házasodnánk meg, de születne gyermekünk...

Köszi mindenkinek, aki érdemben hozzá tud szólni!

Aki végigolvasta, annak külön köszönöm, kap egy virtuális könyvmoly-jelvényt a kitartásáért :)