Egyszerűen képtelen vagyok megkedvelni?

Unokatesóm, egy helyen lakunk, szellemi fogyatékos, minden családtag kedvence. Kivéve engem, a hangja hallatán már megfeszülök. Ha bejön egy szobába, ahol én is vagyok, akkor kimegyek onnan. Kedvesen, de távolságtartóan beszélek vele röviden ha megszólít és gyorsan elmegyek a közeléből.

Az a tipikus, "szeretlek" és csomószor megölel egy nap bárkit. Valakinek feltűnt ez és azóta mindenki beszólogat, sérteget, hogy milyen szemét vagyok, mert nem tudom megszeretni, holott próbáltam. Amikor feltűnt ez, akkor bementem hozzá játszani, beszélgetni, barátkozni, de minden alkalommal halálra idegesített az első ártatlan mondatával, berzenkedek a gondolattól, hogy látnom kell megint... És bennem van a gondolat, hogy olyan, mintha belerúgnék egy kölyökkutyába, mert ott zokog a rokonoknak, hogy utálom.

Gondoltam arra, hogy gyerekként alakult ez ki bennem, mikor neki mindent szabadott (még engem leköpni és verni is), én meg meg se védhettem magam, mert figyelembe kell vennem a fogyatékosságát és én idősebb vagyok 2 évvel, de ez már nagyon régen volt és az elidegenedésem csak évekkel később mutatkozott meg, nem akkor.

Mindenki velem ordibál (kb felváltva jönnek be a szobámba), de nem tudok mit tenni ez ellen :(

Szóval: hogyan kell valakivel hosszútávon jópofizni, mikor már a hangjától is lenyúznád a bőröd?