Ebben az esetben is elvárható a szívesség?

Unokatestvérem 13 éves lánya beteg. Mivel én is itthon vagyok táppénzen (ugyanaz a bajunk), megkértek, hogy hadd lehessen itt nálunk. Vőlegényemmel élek, gyermek még nincs. Annak ellenére, hogy nem albérletben lakunk minden forintot be kell osztanunk. Nem hónapról hónapra élünk, van megtakarításunk is, de az azért van, hogy szükség esetén legyen mihez nyúlni.

A „kislány” az első nap előadta az „igényeit, melyekhez otthon szokott”. Reggelire nutellás kenyér, délelőtt egy poharas puding és egy bármilyen kinder termék. Ebédre „jó lesz az a sz**r, amit csinálok”, ebéd után egy zacskó chips és esetleg gumicukor, vacsorára meg majd kitalálja. Párommal jót nevettünk, azt hittük, hogy viccel.

Nem viccelt. Nem volt hajlandó enni semmit, csak ebédet, pusztán azért, mert én nem biztosítom neki azt, amit otthon a szülei. 13 évesen nem annyira gyerek már, elmagyaráztam neki, hogy nálunk ilyenek nagyon ritkán vannak, de amúgy van a hűtőben felvágott, vaj, vajkrém stb, nagyon szívesen csinálok neki bármit, és lesz meleg étel ebédre. Inkább egész nap éhezett és minket sz**ozott, hogy milyen csórók vagyunk, hogy lehet egy ilyen putriban élni,hogy lehet ilyen ócska kaját enni stb stb.

Akkor este felhívtam unokatestvéremet, hogy vigye el a lányt, mert eddig bírtam, elegem van. Nem élünk luxusban, de a lakás tiszta, rendezett, étel mindig van a hűtőben, és főzök is. Elmondtam neki azt a számára is egyértelmű dolgot, hogy mi a párommal ketten nem keresünk annyit, mint ő egymaga, így nálunk nem áll ládaszámra a nutella, a kinder termék és a chipsek és a többi.

Párom ekkor ért haza, úgyhogy neki is volt szerencséje végighallgatni, hogy igénytelenek vagyunk, lecsúszottak (???), ha tudta volna, hogy ilyenek vagyunk, sosem bízza ránk a „azt a szegény kislányt”. Köpni-nyelni nem tudtunk, aztán közöltem, hogy akkor gyorsan távozzanak, nehogy a kislányra ráragadjon a mi nagyfokú igénytelenségünk. A férje este felhívott, hogy nagyon sajnálja, ahogy unokatesóm beszélt velünk, de hogy igazi anyatigris, aki védi a gyerekét. Neki is elmondtam, nem volt mitől védeni és én is sajnálom, de ide többet sem unokatesóm sem a lány nem jönnek.

Ez történt hétfőn, tegnap este unokatesóm ismét felhívott, hogy ha már úgyis itthon leszünk a hétvégén, elhozná a gyereket, mert egész hétvégés program van a gyerek nélkül. Mondtam, hogy kizárt dolog, ide be nem teszi a lábát még egyszer, oldja meg máshogy. Most szinte az egész családban én vagyok a szemét, aki nem segít a rokonnak, holott mindenkinek elmeséltem az okát.

Tényleg elvárható a segítség ebben a helyzetben is? Nekem ezek után nem lenne pofám szívességet kérni.

28N