Őszintén! Előfordult már veled hogy féltékeny voltál a lányodra/fiadra, úgy érezted hogy a riválisod mikor serdülőkorban volt (lány esetében), de ennek nem adtál hangot?

Őszintén? Én büszke vagyok a gyönyörű gyerekeimre, és nagyon ürülök neki, hogy szépek, formásak. (A fiú is, és a lány is.)

Rivalizálni? Hiszen részben tőlem örökölték az adottságaikat, és ahhoz, hogy milyen a testalkatuk, az izomzatuk, azért mi az apjukkal tudatosan tettünk már pici koruk óta. (Megfelelő sporttal például.)

Nekem rendben van az önbizalmam, nem félek az öregedéstől, jól érzem magam a bőrömben. Az, hogy már kiléptem a tinikorból, nem ráz meg kicsit sem. Én szeretek középkorú lenni. :) És most úgy érzem, szeretni fogok nagymama is lenni, hiszen annak a kornak is megvan a maga szépsége, és nehezen értem a kortársaimat a Facebookon, akik már most azon nosztalgiáznak, hogy "mennyivel jobb volt az ő idejükben"... (Ami mellesleg nem is volt olyan rég.)

5:

Az olyan anyáknak valószínűleg a béka feneke alatt van az önbecsülésük. Ugyanúgy, mint azoknak, akik többszörösen átszabatják a testüket, vagy azoknak, akik éheztetik magukat, vagy azoknak, akik egy olyan kapcsolatban élnek évtizedekig, ahol alázzák, bántják őket.

Attól még, hogy léteznek ilyenek, attól még ezek nem normális dolgok.