Helyesen cselekedtem vagy nem kellett volna?
A hétvégén rokonlátogatáson voltunk, ilyen kerti-parti szerűség volt az egész.
Késő este mentünk haza, a sógorom vezetett,a nővérem, az 5 éves unokaöcsém és én.
Nem tudtam, de kiderült,hogy a sógorom kissé ittas állapotban van és olykor a megengedett sebesség többszörösével ment.
Szóltam,hogy nem kéne, de le lettem kiabálva, a nővérem is őt védte,hogy tud vezetni, ne fossak stb...
Hát mondom jó, elkezdtem kamerázni és a hátsó ülésről rögzítettem az ámokfutását, egyszer tökéletesen látszik,hogy az óra 210-et mutat, illetve az is látható,hogy kanyarokban többször is áttértünk a szembe forgalmi sávba mert nem tudta bevenni a kanyarokat a sebesség miatt.
Elmeséltem a szüleimnek, hitték is meg nem is, azt hitték túlzok, de másnap megmutattam a videót.
Először azt mondták,hogy ezt biztosan az internetről töltöttem le, azonban azt is felvettem ahogy eközben a hátsóülésen a gyerekülésben ott ül az unokaöcsém.
A szüleim annyira kiakadtak,hogy apám azt mondta,hogy feljelenti a sógoromat, elviszi a rendőrségre a felvételt és felteszi az internetre is, de addig nem nyugszik amíg a sógoromnak be nem vonják a jogosítványát.
Négy lába van a lónak, de ez az én véleményem szerint is túl nagy botlás, mi a garancia arra,hogy többet nem fordul elő?Az út során annyiszor volt szerencsénk,hogy az önmagában is csoda.
Viszont nem tudom,hogy megérte e ezt a botrányt, mert nem gondoltam,hogy ekkora hangja lesz ennek.
Mit gondoltok?Helyesen cselekedtem?
(Gondoltam rá,hogy ki kéne szállni, de késő este, hétvégén, lakott területen kívül, 0 fok körüli hőmérséklettel, több km-re az otthontól...nem tudom hányan szálltak volna ki)
Itt egy video arról, h többek között miből vannak a balesetek. Érdemes megnézni.
Én többet a helyedben semmilyen körülmények között nem ülnék be a fickó mellé, és adj hálát az égnek, h megúsztátok.
A legkevesebb, hogy többet úgysem szólnak hozzád, a kocsijukba nem negednek belelülni (gondolom, ezek után nem is vágyakozol rá), de nem futnék a rnedőrségre, hanem megfenyegetném vele, hogy ha még egyszer előfordul, megteszem, tehát sürgősen változtasson: ittasan ne vezessen, mindig a szabályoknak megfelelő gyorsasággal.
A nővéremet meg a szüleink elé citálnám, és előttük levetíteném a filmet, s megfenyegetném, hogy a gyámhatóság elé viszem a filmet, ha továbbra is egyetért a férje ámokfutásával.
11.21-es: " nem futnék a rnedőrségre, hanem megfenyegetném vele, hogy ha még egyszer előfordul, megteszem, "
És ha legközelebb - amikor MÉG EGYSZER ELÖFORDUL - meghal egy-két ember, akkor hogy éreznéd magad, mint büntárs?!?!?!!?
nagyon is jól tetted, hogy kinyitottad a szád! Te nem csak magad miatt mondtad el a szüleidnek, hanem ezzel saját magukat is megvédve, mert tényleg nem normális ez a sebesség.
Én ittas állapotban még csak a volán mögé sem engedném.
#10
" kanyarban 210-zel ott is maradhattatok volna mindannyian?"
kanyart nem lehet 210-zel bevenni, nyilván annyival csak egyenes szakaszon ment.
Kérdező: a nővéredet világosítsd fel először, ha felelősen gondolkozik, tudja, mi a dolga.
Ez többek között attól függ, milyen éles a kanyar... De megkísérelni meg tudja a részeg ámokfutó, s abból igencsak könnyen lehet baj.
A kérdező viszont nem egyszerre írta a 210-et és a kanyart.
#19
Nem. Egy átlagos utcai autóval nem lehet bevenni semmilyen kanyart sem 210-zel. Ha megpróbálta volna, akkor a kérdező nem írogatna itt, hanem úgy ásták volna elő a holttestét a kocsi romjai alól. Mondjuk lényegtelen, hogy kanyarogtak-e, vagy csak egyenes úton mentek 200 fölött, a lényeg, hogy egy kisgyereket veszélyeztettek.
"A kérdező viszont nem egyszerre írta a 210-et és a kanyart"
Hát ez az, ezért írtam 10-esnek azt, amit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!