Mit gondoltok, tényleg a középső gyereknek van a legnehezebb dolga általában, ő a legészrevehetetlenebb a családban?

Igen, ez egy valós probléma.

[link]

Én is az vagyok, bár már 40 éves, de észrevehetőek rajtam is a jelek.

Ezek szerint nekem is középső gyerek szindrómám van, pedig csak egy bátyám van. Én azért utáltam, mert ő a nagy és túlzás nélkül 400 fénykép készült róla egy éves koráig (rólam három - a keresztelőmön), ő meg azért utált engem, mert én voltam a kicsi, és ha elbőgtem magam, őt jól megverték. De sajnos ez csak egy ideig működött. (Mármint a bőgés.)

Szerintem a szülők hozzáállása a döntő. A férjem pl. ténylegesen középső gyerek, nagyon összetartó a családja, és náluk nincs ilyen gond. Hozzátartozik az is, hogy az anyjuk grammra kimért mindent az összes gyereknek, és egyik se kapott semmiből se többet, se kevesebbet.

Én is középső gyerek vagyok, rám nagyon kihatott. Már kiskoromban is feltűnési viszketegségem volt, ugráltattam anyát és életképtelennek tettettem magam, hogy rám figyeljen. Az iskolában pedig maximalista lettem, hogy kitűnjek valamivel, elsősként már akkor sírtam, ha 4-est kaptam (ma már mondjuk nem adnak jegyeket). Később is rendszeresen volt, hogy felébredtem éjszaka, a hátizsákomhoz mentem és elkezdtem ellenőrizni a sötétben, minden házim megvan-e, és hegyesek-e a ceruzáim. Elég stresszes gyerekkorom volt, de hozzá tartozik, hogy nagyon szegények voltunk. Szóval még a nővéreimnek sem jutott egy csomó minden, ami kellett volna - nem hogy nekem. A ruhákat is mindig úgy kaptam, ha éppen kinőtte valaki, új cuccaim soha nem is voltak.

Mára sem hevertem ki, a mai napig elég agresszív tudok lenni, de haladok.