Szerintetek egy gyereknek kötelessége magához venni az öregedő szüleit, ha azok már nem képesek ellátni magukat?

Én nem tartom önző megoldásnak.

Sajnos gyerekkoromban volt részem benne.

A nagymamám velünk élt minden 3. Hónapban.

3testvér váltogatta havonta, hogy kinél van

Ebből 2 panel, több gyerekkel, mi pedig igaz kertes házban, de félig készen, 4 en laktunk 1 hálőszobában, plusz a magymamám a nappaliban, pert a ház többi része nem volt kész.

Nagyon rosszul éltem meg ezeket az időszakokat, kb 6-7 éves koromig volt így. Amikor a mama ott volt semmt nem lehetett csinlni, se hangoskodni, se játszani, hiszen minden játék a nappaliban volt (hálóba nem is fért volna már) nem lehetett tévézni....sőt, néha a mama behívott, amikor kinn játszottunk az utcán, hogy kapcsoljam át neki (én 5 évesen) a tévét, mert ő nem tudja...

(Utóbb vannak szép emlékeim is, de akkor nem értékeltem annak)

A szüleim házassága majdnem ráment arra, hogy nincs magánéletük..

Ekkor a mama bekerült az otthonba...anyunak azóta is bűntudata van, de nem volt más megoldás, minden héten meglátogatta...

A történethez hozzátartozik, hogy a nagymamám idős volt, 43 évesen szülte az édesanyámat, emellet beteg, már 38 évesen is a parkinzon kór jelei mutatkoztak rajta. Aki tapasztalta, az tudja, hogy lelkileg is mennyire megterhelő egy ilyen ember gondozása. Anyunak és apu ak ott volt két gyerek mindketten dolgoztak a mamanak pedig orvosi felügyelet kellett már.

Ezt sok ember nem tudja másképpen biztosítani...

Azok akik a szüleiket otthonban helyezik el a legtöbb esetben magas ívben le..arják az örökséget. Egy otthoni ellátás fenntartása sok pénz. Emlékszem a mama egész nyugdíjának 150 % -a rament az otthonra, tehát mindenki jócskán fizett még, örökséget pedig hírből ismerték csak...(16 éves koratól anyukám fizujából éltek, mert a többieknek már saját családjuk volt)

Szia!

Én azt javasolom, hogy ha ki tudod fizetni, akkor inkább otthonba küldd őket, persze gyakori látogatás mellett! Ha állandó ápolásra szorulnak, akkor gondolom súlyos a helyzet. De inkább otthonba rakd őket, mert nagyon megkeseríthetik az életedet!!!!!! Tudom, hogy a szüleid meg minden, de ne hagyd, hogy tönkretegyenek!!! Én 14 éves vagyok, anyukámmal élek és a nagypapámmal. A nagypapámnak kb. 3 éve tart a betegsége ( agyér elmeszesedése van). Két évig egész nap rettegett anyukám, hogy mit csinálhat itthon, mert ugye én suliban voltam, neki meg mivel egyedül nevel, dolgoznia kellett ( reggel 10-től este 6-ig és 8-ra ért haza, még mos tis így dolgozik). Egy éve találtunk egy napközis otthon a papámnak. Minden reggel 8-kor elviszik és d.u. 4-kor hazahozzák. DE EZ SEM MEGOLDÁS!!!!!! Mindig itthon kell lennem délutánonként, hogy vigyázzak rá. Erre tőle mi a hála?? Mindig lehülyéz, kiabál és nem hagy minket aludni... Mindig mikor hazajön eszik, és lefekszik aludni, majd amikor már mi alszunk, 11-körül ő felkel, nyitogatja az ajtókat, kapcsolgatja a villanyokat, volt már hogy lelökött az ágyamról, mondván ez az ő ágya... Ekkor anyukám felkel, kiabál vele, lefekteti aludni. De egy fél óra múlva ugyan ez. Ráadásul minden éjjel összepisil mindent.. A konyhát, a szobámat, a saját ágyát, ruháját. Ettől anyu még idegesebb. ÉS EZ MEGY MINDEN ÉJJEL!!!!!!!! Minden este alig alszunk, anyunak a viselkedésén is meglátszik, nagyon gyakran sír, mert fáradt, velem is gyakrabban kiabál, mint 4 éve... Három éve nem voltam nyaralni. Nem voltam kirándulni. Nem voltam sehol, csak ha anyu szabit vett ki. Nyáron felújítás miatt megpróbáltuk az ott alvós otthont, de nem bírta, mert állandóan haza akart jönni. Meg pénzünk sincs rá, hogy havi 120. 000-t költsünk az otthonra... Hisz ez jóval több, mint az ő nyugdíja. Régebben szedett gyógyszert, attól kicsit jobb volt a helyzet, de a mellékhatása a folyamatos nyáladzás volt, ezért ezt már nem szedi. Tudod, milyen érzés úgy otthon lenni, hogy nem tudod éppen mibe ülsz bele, vagy mibe lépsz?? Vagy hogy a kajára, amit megeszel éppen mennyi nyál folyt?? Senkit nem hívhatok át, szerintem érthető okokból.

Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de a saját tapasztalatomat szerettem volna megmutatni neked, hogy a súlyosabb betegségek esetén mivel is jár !egy szülő! , még nem is kettő eltartása. Ha én lennék anyukám helyében, és tudnám, hogy ez nem jó így a gyerekemnek, akkor biztosan keresnék valami megoldást. De az enyém nem keres...

"Az otthon a szülő nyugdíjából megy."

Az otthon kb havi 200ezertől vállalja a tartást. Kinek van ma ekkora nyugdíja? És tíz év múlva kinek lesz egyáltalán nyugdíja?

15: Igen, és a kisgyerek 4 napig beteg meg 3 hétig, míg a szülő 34 évig akár. A kisgyereket lehet emelgetni szakképesítés nélkül is, de a 100 kilós nagymamádat már nem, ha 50 kiló vagy. És kiesik az ágyból, vagy elesik, nem tudod visszatenni...

A betegség idős korban sokszor nem himlő vagy láz vagy fülfájás, hanem olyan zavart viselkedés, amivel képtelenség együtt élni.

A kettőt nem lehet összehasonlítani.

Hahó, itt a szociális gondozó véleménye, hagy meséljek az érem másik oldaláról.

Én jelenleg időseket gondozok. Nem egyszerű feladat, külön tréningen tanultuk az emelési technikákat, a gyógyszer adagolását, hogy mit kell tenni egy esetleges szívroham, combnyaktörés vagy egyszerű zavartság esetén.

Ezen kívül egy idős emberenk speciális tér kell, megfelelő szögű székkel, kapszkodókkal, lifttel, széles ajtókkal, emelős ágyakkal, csendes légkörrel.

Az anyagi eltartás egy dolog, de a tágyi körülmények is kulcsfontosságúak.

Szerintem az is önzőség, ha megtagadod egy specializált ellátásra szoruló személytől a szakszerű segítséget.

Egyszerűen felelőtlen dolog egy törékeny embert veszélybe sodorni pusztán érzelmi alapon. Józanul meg kell hozni a döntést, képes-e a család ilyen szintű segítséget, egészségügyi hátteret biztosítani vagy sem.

Ez a döntés nem sokban különbözik attól, mint amikor ránézel a gyerek elvágott ujjára és mérlegeled, hogy össze kell-e varni és irány az ügyelet, vagy megteszi a ragtapasz és a betadin, meg egy gyógypuszi. Az is felelősségvállalás, ha belátod, hogy itt már a házipatika kevés lesz.

Egy csomó olyan életminőséget rontó tényező van, amit el lehet kerülni, de nem tették meg a kedves családtagok. Hogyan szeretnéd, ha leélné a következő X évet, békében és nyugalomban vagy egy előzetesen kiküszöbölhető komolyabb orvosi kondítcióval?

Sok ilyen nagyit, papát ismerek, akik ha 1-2 évvel korábban kerülnek be, sokkal egészségesebbek, aktívabbak lehetnének ha hagyták volna megkapják a nekik szükséges gondoskodást.

Az érzelmi részt meg fenn lehet tartani rendszeres látogatással. Minden héten jönnek be az otthonokba a gyerekek, unokák, dédunokák, rokonok. Feldíszítik virágokkal a tolószéket, verset mondanak, megkérdezik hogy van, hozzák az almáspitét, házi sajtot, salátát a kertből, a hangoskönyvet, üdvözlőlapot a nagyinak. Attól, hogy külön lakik, és segítséget kap az élethez, még nincsen elvágva a világtól a családtól, sőtt, épp ellenkezőleg.

Emellé van társoságuk is, hiszen koruk beliek között vannak. Sőt, ismerek olyan bácsit és nénit is, akik az idősek otthonában szerettek egymásba, és most kölöztek össze. Továbbra is ápolásra szorulnak, de emelellett boldogok, tervezik az esüvőt.