Mihez kezdhetnék a következő helyzetben?

Lassan egy éve a nagyszüleimmel kell laknom.

A nagymamámmal jól kijövünk, akadnak összezördülések, de csak olyanok, amik testvér-apa-anya között is megesnek.

A nagyapámmal viszont más a helyzet. Elég ridegen és nyersen fogok fogalmazni, mert a sztori nem újkeletű, de csak most kezdek belefáradni.

A télen mikor ideköltöztem, és még nem ismertük ki egymás szokásait, megesett párszor, hogy fürdés közben rámnyitott. Eleinte véletlennek könyveltem, de mikor a szobámba is benyitott miközben hajatszárítottam, és a fürdőszobába is egyre többször nyitott be, majd többszöri üvöltözés ellenére sem hagyta azt el jópár másodpercig, felfogtam, hogy itt nem puszta öregkorral járó belassuláról van szó.

A hajszárítást azért említettem meg, mert a következőképp zajlik: nem öltözök még fel, az ajtó a hátam mögé esik, a hajszárító zaja elnyomja az ajtó ki-becsukódás hangját. Többször rajtakaptam, üvöltözés tört ki ismét, de mindezek ellenére újra és újra megtette.

Amikor el mertem mondani anyának, sajnos csak telefonon, mivel külföldön él, a hangja meglepődöttség helyett inkább csak dühöt árasztott, elmesélte, hogy azért szüntették be a szoros családi összejöveteleket, mert a papám rendszeresen olyan helyzetekbe hozta, pl. hogy hajoljon le, álljon fel amoda, hogy aztán levehesse onnan és fogdoshassa közben a mellét, seggét. Elmesélte, hogy ugyanezt csinálta édesapám testvérének a barátnőjével.

Ekkor hagytam néhányszor megölelni magam általa, és ugyanezt tette velem is. Vérszerinti unokája vagyok, letagadhatatlanul hasonlítok édesapámra, ő pedig az ő apjára = papára.

Még mindig ott tartottam, hogy nem akartam elhinni. Magamat hibáztattam ezmiatt, hogy én vagyok ekkora szemét, hogy ilyet kitalálok. Aztán történt külsős dolog is, akihez mentünk áruért, a lányát ugyanúgy körbefogdozta, az pedig panaszkodott a nagynénémnek miatta.

A legrosszabb az egészben, hogy a mamám kényszerít, hogy ha hazaérek munkából menjek oda a papához, ha veszek egy új ruhát mutassam meg magamon a papának, adjak puszit a papának, öleljem meg a papát mert vele veszekedik miatta, és egyszerűen nem vagyok rá képes. Nem tudok a szemébe nézni. Csak bunkón tudok hozzászólni. Egyszerűen nem megy. Minden porcikámmal undorodom tőle, de rettenetes lelkiismeretfurdalás gyötör, mert elég öreg már, és ki tudja meddig lesz velünk.

Próbáltam elmondani apának, azt mondta: "a te problémád, oldd meg", mamának: "hazudsz, te szemét kis dög", pszichológusnak: "költözz el" - de ez egyelőre sajnos nem opció.