Csak szerintem gonoszak a rokonaim?
Amikor kicsi voltam, akkor apum testvére és a felesége a nagyszüleimmel éltek. Építgették a saját házukat pár házzal arrébb. Időközben született két gyermekük, ezért késleltették a költözést. Amikor az én szüleim elváltak, apum visszaköltözött ugyanabba a házba, egy kisebb szobába. Ők úgy éltek ott, mint az otthon urai, akárhányszor elmentem meglátogatni apumat, ők annyiszor viselkedtek kiközösítően, mert csakis az övék volt a legfelső emelet. Ha véletlenül mosdóba kellett mennem, és csak fent volt szabad, akkor eléggé furán vették. Főleg a nő, de ő úgy érzem, sokkal gonoszabb volt, mert amikor pont úgy alakult hogy apámnál alszok, és nem voltak nálam samponok, akkor nagyon irritálta, hogy az ő samponjait használom. Valahol megértem, hogy ők saját teret szerettek volna, de mégis ez soha nem volt lekommunikálva és úgy éreztem, hogy csak kitaszítanak. Apum ezt nem védte meg, mert őt is kitaszították, sőt ő ritkán járt a fenti emeletre. Nagymamám sokat főzött ezért velünk ebédeltek, de amikor ők főztek, nagyon ritkán kínáltak meg engem, csak azt láttam, amilyen jóízűen eszik a vacsorát, és soha nem kérdezték meg, hogy kérek-e. Valahol ezt is megértem, mert nem lehet mindent adni, de rosszul esett.
Sokszor félve mentem mosdóba, félve mászkáltam abban a házban, mert attól féltem, minden bűn, amit teszek, bárhová lépek.
Én egy ruhaszárítós szobában aludtam, ahol volt egy ágy meg íróasztal, de mindig ott száradtak a ruhák télen.
Anyukám az érettségi évem utolsó félévében elköltözött külföldre, és nekem döntenem kellett, hol maradok, megyek-e vele, vagy befejezem a középiskolai tanulmányaimat és itthon készülök az egyetemre. Az utóbbi mellett döntöttünk, viszont így csak apumhoz tudtam átköltözni. Megmaradt nekem a ruhaszárítós szoba, akkor befogadóbbak lettek egy picivel, mert sokat segítettem a gyereknevelésben, miután megszületett a második gyerekük.
Mégis a kis unokatestvérem volt.
Sajnos felköltöztem egyetemre, és szó nélkül átcsinálták a ruhaszárítós szobát egy gyerekszobára, ahová beköltöztették a gyerekeket. Konkrétan nem volt hova visszajönnöm, a kanapén kellett aludnom. Nagyon fájt, hogy meg sem kérdezték. Az a baj, ha most felhoznám nekik, akkor sajnos még mindig félnék tőlük. Mert még a mai napig félek tőlük. Nem vagyunk rossz viszonyban, de olykor észreveszem, hogy remeg a hangom.
Pár éve meghalt nagymamám, és ők pedig átköltöztek az új házukba. Nagypapám meg apám maradtak a hatalmas üres házban. Konkrétan pár házzal vannak arrébb, karácsony vannak és képtelenek lehívni nagypapámat meg apámat közösen karácsonyozni. Én sajnos külföldön vagyok anyukámmal, ezért nem tudok ott lenni, de most még inkább megszakad a szívem, mert abban a hatalmas üres házban lesznek ketten. És apám testévre a saját apját képtelen áthívni. Nekem itt szakadt el a cérna, még mindig félek megmondani a magamét, mert nem szeretnék konfliktust, de nekem ez egy gonosz dolognak tűnik.
És most ahogyan ezeket így végiggondoltam, illetve leírtam sokkal jobban körvonalazódik az, hogy ők mindvégig mennyire gonoszak voltak.
Ti mit gondoltok? Annyira sajnálom apumat, és én nem is tudok ott lenni. Persze inkább legyen egyedül, mint olyanokkal, akik nem szívesen látják, pedig egy csupaszív ember, aki mindig segített a gyerekeiknek, meg a keresztapjuk is egyben.
Most mit varsz?! Szidjuk a rokonaidat? Mi nem tudjuk hrlyrtted megmondani nekik, hogy bunkok.
Ha tudsz, ugorj haza karacsonyra. Mellesleg nem ertem miert vagy befosva toluk? Ne foglalkozz veluk es kesz. Orulj, hogy elkoltoztek.
A szokásos kisregény.
Vajon a 3 pontért, vagy pénzért?
Mindig ilyenek voltak nem? Ne legy meglepve. En egyaltalan nem foglalkoznek veluk, csak azokkal akik fontosak!
Szerintem amugy Apudek tisztaban vannak, hogy milyenek. Ilyen bunkokkal inkabb ne is toltsek a szeretet unnepet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!