Mit tegyek? Mondhatok nemet? Ha igen, hogyan?

Férjem dédimamája évek óta egyedül él, a dédipapa néhány éve csendben elaludt.

Anyósom egyke, 25 éve elvált. Azóta egyedül él, élvezi az életet. Van egy partnere, akivel néha egymásnál alszanak, de nem akar vele összeköltözni, mert nem akarja feladni a szabadságát.

Férjem szintén egyke.

A dédimama elég maradi és konok. Amolyan igazi régi asszony, akinek folyton csinálni kell valamit. Már hajnali 4 előtt fent van és mindig van valami dolga.

Anyósommal sokszor megkapjuk, hogy milyen dologtalan nők vagyunk, lusták vagyunk mosni, ezért van mosógépünk, és gyakran reggel 6-ig alszunk.

Én főleg lusta vagyok. Lusta vagyok mosogatni ezért van mosogatógépem. Lusta vagyok teregetni, ezért van szárítógépem.

Azt sem érti, hogyan vagyok képes ebéd után, mosogatás előtt meginni a kávémat és csak utána nekiállni mosogatni.

Anyósomat a busszal piszkálja, mert azzal jár dolgozni, nem gyalog, ahogy anno ő tette.

Eddig el tudta magát látni, de az elmúlt hónapokban sokat romlott az állapota. Ma reggel az utcán szedték össze. Elindult valahova, de nem tudja hova.

Az orvos javasolta, hogy ne maradjon egyedül.

A dédimami nem akar anyósomhoz költözni, mert negyedik emeleten, egy másfél szobás panelban lakik. Nem akar lépcsőzni.

Mi nem rég költözünk családi házba, inkább hozzánk jönne. Anyósom is támogatja, mert én a gyerekek mellől itthonról dolgozom, egész nap felügyelet alatt lenne a dédimami.

De én nem akarom. Egy ovis és egy alig fél éves fiam van. Épp elég őket ellátnom, nem szeretnék magamra még több terhet. A férjem kora reggeltől késő estig dolgozik. Rám marad a teljes háztartás, hordom a nagyot oviba, ellátom a picit, mellette itthonról dolgozom. (A dédimami szerint én nem dolgozom, csak a gépet nyomkodom, játszom rajta.)

Azt is kikötötte a dédimami, hogy a kutyánkat tűntessük el, mert ő utálja a kutyákat.

Mondhatok nemet? Azt érzem, hogy rám akarják hárítani a dédimami terhét.