Anyukám és nagymamám már gyűlölik egymást és állandóan üvöltöznek! Mit tegyek?

Anyu, Nagyi és én lakunk együtt. Nagyi folyamatosan (hosszú évek óta) kritizálja Anyut, egy jó szava sincs hozzá. Ez odáig fajult, hogy Anyum már annyira kikel magából, hogy az egész lakást végigüvölti, köpköd, és sokszor nekem kell odaugranom, hogy nyugodjon meg. Volt, hogy már annyira üvöltött, hogy be kellett fognom a száját, mert féltem, hogy a szomszédok feljelentenek. Teljesen kivetkőzik ilyenkor magából, mintha nem önmaga lenne. Aztán kisírja magát és megbánja. Erre az állapotra szép lassan, cseppenként jutott el az évek során. Eredetileg nagyon jó volt a kapcsolatuk, de Nagyim mindig beleszólt az életünkbe, volt, hogy Anyumat úgy kiakasztotta, felstuffolta, hogy aztán anyu és apu nagyon durván összevesztek. Nagyi amikor anyu nincs jelen folyamatosan nekem szidja, kritizálja (nem a kiabálás miatt), minden lépése rossz neki, a főztjéből nem eszik, mert kicsit irigy rá, ha engem megkínál valamivel (mondjuk 1 tányér levessel) akkor ha utána olyan kedve van anyu fejéhez vágja, hogy neki ez pénzbe került. Én szoktam neki hozni dolgokat, minden finomat amit megkíván, de sosem vágom a fejéhez.Anyu állandóan mondja nekem, hogy megfelelési kényszere van Nagyi felé, ami igaz, mert Nagyi bármit kér, Anyum ugrik. Azt mondja, ha nem teljesíti neki, akkor magát öli belül, meg ugye akkor nagyi szidja folyamatosan. Azt is kérdezgeti tőlem, hogy miért ilyen vele nagyi, ő a csillagokat is lehozná neki az égről, ha kedvesebb lenne vele és nem szidná. Én pl. sokszor mondok nemet arra az 5000 dologra amit kér, amikor nem érek rá épp. Hétvégén, mert tanulok, vagy más dolgom van, de nekem meg a kezem csókolgatja, közben anyum mindent megtesz neki, de egy jó szava sincs felé.

Ez a balhé megy már lassan 6 éve, az egész egyetemet így, ordibálás ok közepette csináltam végig, és volt, hogy zh előtti este csináltak balhét, aztán másnap hulla fáradtan kisírt szemekkel mentem be reggel 8-ra. Gondolom nem kéne velük élnem, de igazság szerint félnék itthagyni őket, nehogy kinyírják egymást. Szóval eléggé úgy érzem, hogy két tűz között vagyok. Próbálok néha igazságot tenni közöttük, mert annyira megy az üvöltés, hogy lehetetlenség nem beleszólni. Folyamatosan könyörgök, hogy halkabban, mert hallják a szomszédok, de nem érdekli őket. Mielőtt anyum hazáér általában könyörgök Nagyimnak, hogy legyen szíves nem beszólni neki, békén hagyni őt, meg is ígéri(persze látom rajta, hogy nem tetszik neki, hogy ezt kérem) aztán amikor hazajön, akkor mégis számonkéri, hogy hol volt eddig, már rég végzett a munkában, akkor miért később jött, és kezdődik az őrület. Ti mit tennétek a helyemben? Az elmúlt hat évben napi szinten csak könyörögtem nekik, hogy ne csinálják ezt, meg hagyják egymást, ne foglalkozzanak a másikkal, de hiába. Azt látom, hogy leszarják, hogy én, mint 3. Fél hogy szenvedek ettől a helyzettől. Sőt, amikor beleszólok a vitába, van, hogy anyum még velem veszik össze. Ha egyikőjük mellett állok ki, a másik haragszik rám, és fordítva. Ha beleszólok a vitába, megkapom, hogy minek ártom magam bele, csak olaj vagyok a tűzre. Ha próbálok nem beleszólni, akkor meg azt mondják, hogy miért nem védtem meg őket. Mint írtam, félnék őket itthagyni. A suliból is úgy jártam 3 évig haza, hogy minden este attól féltem, hogy ordításra érkezem. Volt, hogy előre felhívtam őket, hogy ugye nem vesztek össze, hogy megnyugtassam magam. Egyébként látom, hogy mindketten belém kapaszkodnak amikor már megbánják a dolgot, mert én vagyok úgymond a rendes a családban aki nem bántja őket, nem kritizál. Hozzáteszem nekem is van néha kofliktusom velük, de én azt általában annyival elintézem, hogy durván beszólok, csak, hogy vége legyen, de sosem ordítok így. Szerintetek hogyan győzhetném meg arról őket, hogy ne viselkedjenek így? Vagy reménytelen?