Hiányzik a nagyi! én nem töltöttem elég időt vele?

szia :) amit tudtál megtettél.

Soha nem tudhatjuk, hogy szerettünk mikor megy el.

Ilyen erővel minden nap elbucsuzhatnánk mindenkitől.

Szerintem gondolj szeretettel a Nagymamádra.

Sok unoka egyáltalán nincs is a nagyszüleivel ( vagy mert nem engedik, vagy a nagyszülők nem keresik a kapcsolatot (

Nem vagy hibás semmiért. Küldj neki képzeletben egy nagy ölelést, vigyél egy szép csokrot a sirjára, és mondd el Neki, hogy nagyon szeretted.

Vigyázzon odafent minden kisgyerekre :)

Ne hibáztasd magad!

Különben is örülj, hogy nem engedtek már be hozzá. (És lehet, hogy már nem is tért magához az éjszakai álmából, így igenis, elbúcsúzhattál tőle.)

Az én édesanyám mindig azt mondja, hogy ha van mód rá (pl. valakinek azonosítania kell a halottat a temetés előtt), akkor ne nézzük meg a szeretteinket. Ő az édesanyját azonosította, és mindig a halott arcát látja maga előtt, az édesapja halálakor megkért valaki mást az azonosításra, így úgy emlékezhet rá, amilyen életében volt.

Nekem is van némi lelkiismeret-furdalásom, mert kiskamaszként nem ragadtam meg minden lehetőséget, hogy a nagyapámmal legyek - nem túl gyakran, de néha előfordult, hogy nem volt kedvem elmenni hozzá anyámmal, és azt mondtam, tanulnom kell:(( Azóta is gyötör a lelkiismeret, mert nagyon szerettem, de nem voltam még elég érett, hogy felfogjam, minden percet ki kellett volna használnom. De változtatni nem tudok már rajta, és hát azzal vigasztalom magam, hogy azért ettől a pár alkalomtól eltekintve nagyon is sok időt töltöttem vele (akkor is, amikor már nagyon beteg volt), és tudta, hogy tényleg nagyon szeretem.