Mit gondoltok egy olyan családról, akik ennyire rá vannak telepedve egy gyerekre?

Sokszor volt már rá példa,hogy betegebbnél betegebb dolgokat találtak ki és vágtak a fejemhez annak érdekében,hogy tudassák,nekem is ebben a házban kell leélnem az életem,de egy nemrégiben történt eset túl ment minden határon számomra.

Amit tudni illik rólunk,hogy egy 4 tagú család vagyunk.Nagynéni,nagypapa,én,meg édesanyám,bár ő ritkán van itthon.

Nagynéném és anyukám is nyolc általánossal rendelkezik,bár annak idején elkezdték a középiskolát,de a nagyszüleim nem engedték,hogy befejezzék,az első év közben kiíratták őket,mondván "majd mi eltartjuk a gyerekeinket,nem kell nekik dolgozni".Ennek kapcsán a papám nyugdíjából,meg ezekből a rokkantsági pénzekből élünk,amit anyukám meg a nagynéném kap,ergo elég szegényes a helyzet,de sosem panaszkodom,étel van az asztalomon,tető a fejem felett,van,akinek ennyi sem adatik.

Viszont történt 1 hónappal ezelőtt,hogy engem is kiírattak a középiskolából,mert a papám beetette anyut,hogy 'jaj,az én lányomnak nem lesz gondja az életben,amíg én élek'.És utána?Én semmiképp sem szeretnék a család nőtagjainak sorsára jutni,de mivel a tanulás lehetőségétől megfosztottak,úgy gondoltam mégis muszáj mozdítanom valahova,tehát elkezdtem szétnézni OKJ témakörben.Tudom,nem nagy szám,de jobb,mint a semmi...

A következő 4-5 évre előre nagy vonalakban tudom,hogy hova szeretnék eljutni,és hogyan jussak el oda.

Nemrégiben a papám elment boltba,nagynéném pedig arról beszélgetett anyámmal,hogy a papa úgyis pár éven belül meghal,akkor majd rám hagyja a házat,én majd szépen ledózeroltatom ezt a romhalmazt,és veszek nekik egy házat,meg eltartom őket-igen,ezt mind szó szerint kimondta.Aztán tovább ment,hogy majd elég lesz egy kis két szobás is,mert nekem úgy se baj,ha majd huszonévesen anyámmal kell élnem egy szobában.Igen,szintén szó szerint ezt mondták.

Időközben megjött papám,mit sem törődve vele kifakadtam,hogy ne higgyék azt,hogy rajtam fognak élősködni,nekem igenis lesz saját életem és leszek valaki!Elmegyek innen!Erre papám megszólal,hogy "csak próbáld meg,anyád utánad megy,agyonver,kitépkedi a hajad,széttöri a hátadon a seprűnyelet"...Azzal vágtam vissza,hogy addigra nagykorú leszek,úgysem tehet semmit.Mire papám nagy büszkén,mosolyogva felszólal,hogy "jaj,lányom,hát dehogy nem!Lefizetünk valami pszichiátert,hogy állítson ki papírt arról,hogy beszámíthatatlan,ön-és közveszélyes beteg vagy,és már hoznak is vissza a rendőrök!"...Persze erre mindenki nagy egyetértéssel bólogatott.Döbbenten kérdeztem vissza,hogy tényleg képesek lennének megtenni ezt velem???Mire azt kaptam válaszul,hogy "persze,ha te itt mered hagyni a házat,és megtenni azt,hogy nem a családodnak áldozod magad,akkor nyugodt szívvel".

Napokig rágódtam ezen,hogy hogyan lenne képes valaki ilyet tenni a tulajdon vérével?Az élet rendje az,hogy a gyerekek kirepüljenek a fészekből,saját családot alapítsanak,saját életük legyen,nem?Vagy én gondolkodom rosszul?

Azért is ütött meg ez a dolog,mert tudják,hogy még kilencedikben négy alkalommal jártam az iskolapszichológusnál-részben miattuk.

Talán megfordul a fejetekben,hogy hálátlan kölyök vagyok,és nekik van igazuk,szóval mesélek egy kicsit róluk.

Amikor engem kell letorkolni valamiben,akkor nagyon együtt tudnak működni,de egyébként rémes emberek egymással,és velem is.Amikor a 3 emberből 1 nincs jelen,akkor a másik 2 órákon át,ordítva képes savazni,elmondani,hogy mennyire utálja,mennyire undorodik tőle,milyen sz*r ember.Egymás háta mögött elmondják egymást minden szemétnek,haszontalannak.Anyám,mióta elvált 6 éve,azóta együtt van egy férfivel,hetente max 2 alkalommal jön haza,de ha itthon van,akkor is csak lefekszik,és ugráltat.Takaríts ki,moss ki,hozzál inni,kapcsold be a ventilátort stbstb.Vagy ha nem parancsolgat,akkor épp hibákat keres.Beleköt mindenbe,kezdve attól,hogy miért van összekötve a hajam,odáig,hogy miért nem tudok renget tartani a szobámban-holott minden nap kitakarítok,kisöprök,meg ami kell.Ha kitakarítok,sosem veszi észre,sosem dicsér meg,inkább árgus szemekkel figyel,és azt várja,mikor köthet bele valamibe.Állandóan elmond minden depressziósnak,agybetegnek nevez.Ha a terveimről beszélek neki,mindig lesajnáló mosollyal közli,hogy ne álmodjak,úgy sem lesz belőle(m) semmi.

Nagynéném évek óta anorexiás,gyógyszereken él,kb 175 centijéhez durván 40 kiló.Egész nap kiabál mindenkivel,semmi sem jó neki.Többször is rajtakapták bolti lopáson,kleptomániás is...tőlem tonnaszámra hordja ki a ruhákat,kozmetikumokat.Állandóan piszkálódik,mindig azt mondja dagadt vagyok,meg akkora a hátam,mint a gyúródeszka,olyan a combom,mint egy disznóé stb.Még születésem előtt alkoholista volt,mellette pedig a 100 kilót verdeste,sőt,papám elmondása szerint ribi hírében is állt.Mostanra frigid,évek óta nem volt semmiféle kapcsolata férfivel,viszont most miniszoknyában járjál meg mindig kiteszi a melltartóját,flörtöl minden jöttmenttel,de egyiktől se akar semmit.Egyetlen barátnője van,vele is mindig összeveszik,tehát egész nap itthon ül és sápítozik,hogy neki nem jó ez a kaja,túl hangos a tv,és mindenki egy rossz(nem pont ezt a szót használja)ember...és semmibe is vesz.Ha elmondom a véleményem valamiről,akkor letorkol azzal,hogy "egy ilyen kis taknyosnak én nem nyelek le semmit".

Papámnak régebben alkoholproblémái voltak,mára normális,csak ő az,aki legjobban rámtelepszik.Megmondta a szemembe,hogy én neki mindig 5 éves maradok,az ő kislánya...és úgy is bánik velem.

Ahányszor felemelem a szám arra,hogy el akarok menni innen,mindig azt kapom,hogy hálátlan kutya vagyok,ők felneveltelek,eltartottak,én pedig képes lennék itt hagyni őket?

Oké,aláírom,átlagos,kicsit átlag alatti körülmények ellenére is felneveltek,eltartottak,megkaptam,ami kellett,de pénzen nem lehet törődést,megértést,megbecsülést venni.És adni sem.Márpedig én totálisan el vagyok nyomva és le vagyok nézve,amellett,hogy elvárják,hogy szorítsam háttérbe minden tervemet,és tartsam el őket.

Én sosem mondtam,hogyha lenne pénzem,akkor nem küldenék haza,nem támogatnám őket,mégis itthon akarnak tartani...próbálok kitartani,de óvodás koromtól kezdve ez megy,és egyre nehezebb.Higgyétek el,ez még mind töredéke annak,amiket az évek alatt kaptam,és hihetetlenül nehéz egy ilyen családdal.

Bocsánat a regényért,köszönöm,ha elolvassátok és elmondjátok a véleményetek!

16/L