Ilyen esetben is van láthatási joga a nagyszülőknek?
Figyelt kérdés
Amikor első gyermekemmel terhes lettem anyám elzavart mondván vagy elköltözök vagy elvetetem,én elköltöztem a párom szüleihez, ennek 10 éve. 21 éves voltam akkor.Szülésem közben anyám kijelentette zabi gyerek és nem fogja tudni szeretni. Kisfiú lett, másfél éves koráig vittem a szüleimhez minden hétvégén, hogy hátha megszeretik. Aztán ők elköltöztek és nekem nem szóltak melyik nap költöznek és mire mentem le már nem laktak ott. Azután sok évig nem találkoztunk. Néha felhívott anyám, de ennyi. Aztán 3 éve terhes lettem a második kisfiammal, az utcán láttak meg a szüleim nagy hassal. Közölte anyám minek nekem második gyerek. Ő is kisfiú lett. Apám el se jött megnézni, anya kb 4-szer jött három hónapos koráig utána közölte menjek én. Én nem mentem mivel apa nem látta a kicsit én se vittem. Meg nem is szerették az első gyereket se sose. De én sose tiltottam meg hogy eljöjjenek ide. Aztán jött a harmadik gyerek, ő kislány lett. Apa rögtön szaladt a kórházba, jelzem még ekkor se látta a második fiamat. Most a kicsi 6 hónapos és most 3 éves lesz a kicsi fiam és nemrég jött fel apa megnézni az unokáját. Ezután bejelentették ha nem viszem el a gyerekeket hozzájuk akkor mennek a gyámhatóságra. Hát kérdem én a két fiúnál nem akartak láthatást, csak a kislánynál? Így szerintetek van esélyük kapni láthatást?2013. okt. 1. 13:27
11/11 anonim válasza:
10-es válaszolónak. De igen, létezik nagyszülői láthatási jog. Íme: 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet
28. § (1)102 A gyermekkel való kapcsolattartásra mind a szülő, mind a nagyszülő, mind a nagykorú testvér, továbbá - ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja - a gyermek szülőjének testvére, valamint szülőjének házastársa is jogosult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!