Nem akarom őket kihordani,de szerintem egyáltalán nincsen joguk követelőzni,de majdnem még kérni sem. Mit csináljak,hogy mondjam meg nekik,hogy ezek után nem fogok hazamenni,mert szolgáltam őket eleget?

A nagyszüleim falusi emberek,már elég idősek,és az egészségi állapotuk is eléggé leromlott. Vannak földjeik, szőlő (igen,még mindig foglalkoznak ilyesmivel). Amíg otthon voltam 27-8 éves koromig, a munka mellett mindenben segítettem,amiben csak tudtam.A legidősebb lányuk 20 km-re lakik, van kocsija.Én 80 km-re költöztem el, a mostani páromhoz,mert már nem bírtam velük/mellettük. Tömegközlekedéssel közlekedem, busz és vonat vegyesen,mert nincs jogsim.Folyton engem akarnak hazarángatni, koholt indokokkal, hogy dolgozzam nekik mert most ezt vagy azt kellene megcsinálni. Mindig azzal jönnek,illő lenne már hazamenni..Otthon sehova nem engedtek el, nem sminkelhettem magam úgy,ahogy akartam, a hajviseletembe belevesztek, mindenkit lenéztek, kibeszéltek a háta mögött. (ez sem hozzám való,az sem,ez kicsoda..ezek senkiháziak voltak,ezek a falu rongyai, stb..)25 éves koromig nem is mertem senkit hazavinni, és ahogy sejtettem az akkori páromba is belekötöttek. Persze nem a szemébe,mert ott ment a jó pofizás,hogy dolgozzon nekik.Ha vettem magamnak valamit, a blokkot be kellett mutatnom, vagy nagyanyám erőszakoskodott,hogy ő is bejön a boltba.Nem egyszer matatott is a dolgaim között, azt nézte,kereste,hogy már megint milyen " baromságot vettem magamnak,felesleges dolgot".A számítógépes szobám ajtaját, ahol voltam nem csukhattam be, még akkor sem,ha telefonáltam mert abból jött a kioktatás,hogy majd azt csukjam be,ami az enyém,mert ez az ő házuk,nekem ott kuss van.( egyébként anyám adta haza rám a pénzt, Németországból, ők meg kihoztak a gyerekotthonból).Most,hogy számon merem kérni,hogy az minden rám lett-e fordítva, felháborodtak,hogy mi köze hozzá anyámnak,amikor ő nem vállalt engem.Ha valamit nem úgy mondtam,vagy nem azt amit hallani akartam,akkor szabadelvű taknyos voltam, sőt volt olyan,hogy úgy összekülönbözött velem nagyapám,hogy nekem is akart jönni.Nagyanyám erre,ha visszamerek ütni,összeszedi az utolsó erejét, és kinyír...Ezek után,hogy a bánatba meri számonkérni rajtam,hogy miért nem megyek haza? Meg,hogy a mostani "sehonnai" barátom fontosabb mint ők,akik felneveltek? Én a helyükben,mélységesen szégyellném magam, hogy az unokájukkal így bántak..Nagyanyám áprilisi hazamenetelem után,lazán közölte,hogy jó,hogy otthon voltam,de most már jobb ha elmegyek mert legalább nyugalom lesz. Az a legnagyobb baj,hogy a sok gonoszságuk ellenére, még nekem van gyakran lelkiismeret furdalásom,hogy nem megyek haza..Ilyenkor a barátom azt szokta mondani, gondoljak arra,hogy ők mit segítettek nekem? Azt,hogy most pszichológushoz kell járnom, mert nem bírok sok traumát feldolgozni.