Gonosz vagyok ezért? Nagyapám gyerekkoromban rengetegszer mondott csúnyát, és sokszor annyira felkapta a vizet,hogy meg is akart verni. Kétszer is agyi infarktust kapott, de nem tudom sajnálni..Sőt sokszor azt kívánom,bár ne vettem volna észre.

11 évesen úgy felpofozott,hogy nem akartak iskolába engedni,mert sárga folt volt a szemem fölött,és féltek,hogy meghúzkodják őket.Nagyanyám szedte le rólam,mert lehet,hogy agyonvert volna. Sokszor úgy felhorkant így,hogy meg akart verni,csak nem tudott utánam futni,mert már akkor is volt egy csípő protézise. 10-11 évesen is olyan csúnyákat mondott nekem,hogy amikor volt valaki nálunk, mondták neki,hogy ne beszéljen így ezzel a kislánnyal.Mostanra, így felnőtt fejjel annyira meggyűlöltem,hogy még azért sem sajnálom,hogy egy nyálzó dög lett belőle ( 2 agyi infarktus tis kapott). Pedig ők neveltek fel..ennek ellenére utálom nagyanyámat,és nagyapámat is.Most meg azt gondolják,hogy majd orrba szájjba tömöm őket pénzzel,mert felneveltek. Gyakran azt gondolom,hogy lelkiismeret furdalásomnak kellene lenni,hogy így gondolkozom,de mégis csak annyi rosszat követtek el velem,hogy nem tudom őket szívből sajnálni. Nagynéném természetesen meg utál engem, mert nem akarom őket anyagilag támogatni. Viszont miért is tenném,ha (úgy tudom) semmit nem örökölök utánuk.Útravalóul csak a sok lelki sebet kaptam,amit a mai napig heverni próbálok,na meg a kisebbségi komplexust is. ( balfax vagy,nem értesz semmihez, lófaxra való sem vagy stb..)Hogy kellene túltennem magam azon,hogy lexarjam mi van velük?