Mit tudok tenni? Már nem bírom.
16 éves vagyok. A szüleim 1,5-2 éve meghaltak, most a nagymamámmal élek egy ideje. Mindig is basztatott, mindennel. Türelmetlen, maximalista és egoista.
Úgy viselkedik(duzzog, durcázik, irigykedik) mint egy 5 éves. Ha már neki szar, akkor nehogy ne legyen már nekem is szar.
Nem olyan rég összejöttem a barátnőmmel, akivel távkapcsolatban vagyunk, eddig mindennap hívásoztunk, videóchateltünk.
A nagymamám este tízkor elveszi a telefonom, pedig az után beszéltünk nagyrészt. Gépezni se enged, úgyhogy max napközben tudunk beszélni.
Kitalálta azt is, hogy nem főz, nem mos, nem takarít rám (amennyi haszna volt eddig a lelki terror mellett) hanem ezekre ad havi 10 ezer forintot. És gazdálkodjam ki magamnak "mert olyan okos vagyok". Ha romlanak a jegyeim(most 4-es 5-ös), azt mondta, állami gondozásba ad. Amúgy mindenen kiakad, mindenért én vagyok a hibás, köztük azért is, mert nem értette, a gázdíjat.
Ha nem főz, nem mos, akkor számotasd el az árvaellátás minden forintjával.
Menj be a gyámhivatalba, tegyél panaszt, hogy nem lát el.
Nincs más rokon, akihez mehetnél?
Barátnőd mennyi éves?
Vedd el!
Akkor nagykorúsítanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!