A nagyszülő láthatóan jobban szereti az egyik unokát. Mit lehet ilyenkor tenni?
Két kicsi van a családban. Az egyik gyakran van a nagyszülőknél, mert közelebb laknak, a másik "csak" heti egyszer.
A nagyszülők láthatóan jobban szeretik azt az unokát, aki többet van náluk, a nagymama azért próbál úgy tenni, mintha nem - nyilván azért látszik -, a nagypapa viszont még csak nem is titkolja.
Nagyon durva, kb. mintha csak egy unokája lenne. Ha megérkezik a kedvence, rohan, felveszi, leül mellé játszani, ő eteti, öltözteti, altatja. A másik unokát jó, ha kétszer felvette egyàltalán, néha hozzászól meg integet neki, de ennyi, semmi interakció nincs. Ha ott van mindkét unoka, akkor főleg, múltkor konkrétan ott volt a két gyerek, és a papa az egyiknek hátat fordítva játszott a másikkal.
Célozgattunk már rá, hogy úgy tesz, mintha ez az unokája nem is létezne, de láthatóan lepereg róla, nem is tagadja igazából. Nagyon kivagyunk rajta.
Most ilyenkor mit lehet tenni? Tudom, a szeretetet nem lehet ki erőszakolni, de ezt nem mondhatom a gyereknek, ha megkérdezi, öt miért szeretik kevésbé a nagyszülei.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Próbáld meg elkülöníteni,hogy ők jó szülők,és azt,hogy milyen nagyszülők. Azért,mert ők szülőként jók voltak,nem kell az unokának állni a sarat,hogy hátha vele is olyanok lesznek.
Én nem mennék hozzájuk,amíg nekik eszükbe nem jutna egyszer is hogy találkozzanak a gyerekemmel.
Nem is értem ezt a ," de hát amúgy jó a viszony," dolgot. ...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szerintem nem arról van szó hogy nem szeretik, egyszerűen csak nem kötődnek hozzá mert nincs olyan sok kapcsolatuk egymással mint a másik gyerekkel.
Én is olyan vagyok hogy nem esek hasra egy ismeretlen gyerektől, nem tartom cukinak, nem tudok gagyogni meg játszani vele. Ahhoz kell egy kötelék. Mint ahogy a barátaival se úgy beszélget az ember mint a kasszás nénivel.
Ez maximum akkor változna ha többet vinnetek hozzájuk. Oké, értjük hogy ez kivitelezhetetlen de akkor meg ne tessék csodálkozni.
Ők meg talán azért nem mennek mert nem akarnak zavarni. Hány és hány "anyósom örökké a nyakunkon van" kérdést látni itt gyakorin.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!