Normális, hogy hiányzik a nagypapám úgy, hogy nem is ismertem?

Még jóval a születésem előtt elhunyt a papám, bátyámat se ismerhette már meg. Unokatesóim még igen, viszonylag elég sokáig ismerték. Nagybátyám és a neje szokta mondani, hogy van némi hasonlóság köztünk, meg biztos az egyik kedvence lennék. Szerette a lány gyermekeket (semmi rosszat ne gondoljatok bele) plusz még a kedvenc foci csapatának is szurkolok. Persze mind a négy unokáját és két dédunokáját ugyanúgy imádná.

Sok barátomnak, barátnőmnek él még a nagyapja, vagy a dédapja, vagy ismerték őket, én meg egyiket se, pedig apai nagyapám még él... Mindig is furán éreztem magam, ha valaki a nagypapájáról mesélt, nekem ez annyira kimaradt. Gyerekkoromban úgymond "normálisnak" tartottam, hogy nem érzek semmit, mert hát miért is éreznék, de huszonévesen nem érzem teljesnek az életem emiatt. Ha mamámat kérdezem róla akkor ő csak a negatív dolgokat emeli ki, míg ha az anyukámat kérdezem ő elmondja az "igazat".