Hogy tudnék enyhíteni a nagymamámmal kapcsolatos bűntudatomon?

Mama már kicsit több, mint három hónapja nálnuk lakik, mert fizikai problémái is vannak, amelyeket Budapesten könnyebben lehet kezeltetni és demens is. Tudom, hogy a demencia hatására nagyon megváltoznak az idős emberek, ő is mindent elfelejt, egy jó szava sincsen soha senkihez, mindekit szid, egyfolyátban pakolászik a házban. Problémák vannak a gerincével, műtétje lesz a jövő héten, nagyon fontos lenne, hogy ne hajolgasson, ne mászkáljon egész nap, de ez sem érdekli.

A baj csak az, hogy ezek a dolgok nem most kezdőtek, amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is ilyen volt. Beleszólt abba, hogy a szüleim hogyan nevelnek minket, enegm és a testvéreimet is rendszeresen ellenük hangolt. Anyukám nagyon kedves és jószándékú ember, mamához is így kötelített, próbált vele jóban lenni, de mama állandóan bántott és megalázta, akár sok ember előtt is. Apukám nagyon sokat segített neki anyagilag, de mama soha nem köszönte meg neki, mindig csak szidta. Minden látogatásunk arról szólt, hogy neki mi rossz, ő mit szeretne, bennünk mi a hiba, soha meg nem kérdezte, hogy mi újság van velünk. Szóval nem igazán volt köztünk semmilyen személyes kapcsolat, csak annyi, mint a nagyon távoli rokonokkal.

Most, hogy itt van nálunk, már a látványát sem bírom sokszor elviselni, úgy néz ránk, mintha a fél világot kiirtottuk volna. Szüleim is folyton ingerültek, mindenre kiakadnak, nem igazán lehet velük értelmes szót váltani, elég nehezek így a mindennapok.

Tudom, hogy mama nem tehet róla, hogy beteg, szóval nem így kéne tekintenem rá meg mégis csak a nagymamám, de nem megy másképpen. Szerintetek mit tudnék csinálni, hogy ne érzzem magamat ennyire rosszul?

Előre is köszönöm a válaszokat

19/l