Miért fordul elő sokszor, hogy ha konfliktus adódik, akkor a férj nem a feleségét pártolja (és fordítva) hanem a saját szüleit?

"És ebben az esetben lényegtelen, hogy melyik félnek van igaza a vitában (akár mindegyiknek a saját szemszögéből)."

Hát szerintem egyáltalán nem lényegtelen!

Miért kéne amellé állnom, aki szerintem is bunkó módon viselkedett a másikkal? Ha a szülőm viselkedett így a feleségemmel szemben, akkor a feleségemet megvédem a szüleim előtt. Ha fordítva, akkor a szüleimet a feleségem előtt. Ha az igazság középütt van (ez a leggyakoribb), akkor mindkét félnek ugyanazt mondom: elmondom, szerintem őneki mit kellett volna másképp csinálnia/mondania, és mi az, amiben szerintem is igaza volt.

Nekem pont attól az elvárástól volna hányingerem, hogy csak azért, mert ő a feleségem, azért minden ostoba megnyilvánulása mellé oda kéne állnom. És fordítva is: a szüleim ostobaságaihoz sem vagyok partner.

És azt sem várom el egyiküktől sem, hogy az én ostobaságaimat kimagyarázzák, megvédjék. Ha én mondtam/csináltam hülyeséget, azért nekem kell vállalnom a felelősséget.

Számomra ez jelenti a felnőttséget, hogy leváltam a szüleimről, de a feleségemnek sem vagyok csicskása.

Miért? Azért mert valaki megnősült már nem lehet önálló véleménye? Ami esetleg egybeesik a szüleiével? Tehát akkor is bólogasson kiskutyaként az asszony minden agymenésére, ha nagyon nem ért egyet vele, csak mert a felesége mondta?

Gondolom akkor fordítva is így kell működnie, akármilyen hülyeséget mond a férj, a feleségnek kutya kötelessége támogatni, akkor is ha a ő is a saját szüleinek adna igazat ugye?