Mit kéne csinálnom?

Már írtam egyszer, hogy nem jövök ki a nevelőapámmal. Na most fordult a helyzet, vele nem veszekszünk egy ideje, most anyámmal vannak gondok. Vagyis voltak már egy ideje, de csak rosszabb lett. Anyám abszolut nem nyitott felém, pedig úgy nőttem fel, hogy nagyon "magához láncolt". 14 évesen sírtam a táborban utána stb. Most meg ezzel az egésszel magamra hagyott. Úgy tűnik változó korban van, de ezt is eltitkolja előlem, másoktól kell megtudnom, hogy megy orvoshoz mert problémái vannak stb. Holott egész életemben az őszinteségről rizsált. Azt mondja nem akar nekem semmit mondani, mert úgyis csak kétségbe eset és semmire nem megy velem. Minden napom aggodalommal telik, hogy most éppen mit titkol... vagy hogy tényleg klimaxról van-e szó, nem valami betegségről. Lecsesz, ha megkérdezem, akkor is leszid, ha megkérem hogy figyeljen jobban az egészségére. Nagyon félek. Nincs kihez fordulnom. Van barátom, de az megint egy külön történet, ami bánt mert rossz körülmények között lakunk (nem vagyunk szegények, ez anyámék választása volt, építettek egy "ólat", alig van ablaka, nincs szennyvízelvezetés, hideg is van, sötét, gipszkartonból vannak a falak, hallatszik a levegővételük is a szobámban és minden második hónapban gyomorgörcsöm van, ha a most rajtam a sor, hogy a barátommal nálunk legyünk és ezt nem hiszem, hogy sokáig tolerálni fogja). Arra gondoltam, felveszem a kapcsolatot az apámmal, mert egyszerűen kell egy stabil pont az életembe, de ez elég naiv feltételezés, apám megkeseredett alkoholista ember, kiszámíthatatlan viselkedéssel.

Szóval sakk-matt, gondolkozom öngyilkosságon is vagy hogy egyszerűen itthagyok mindent és elmegyek. Akkor sem lesz jobb, ha elvégzem a sulit, mert van diákhitelem, nem lenne pénzem külön költözni... Maradhatok ott velük abban a "házban". Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy valaha is lesz olyan férfi aki a járogatásnál többet is akar tőlem, nem nagyon lehet velem jövőt tervezni, annyira szép se vagyok, hogy ez komplenzálja azt, hogy egy nulla vagyok.

Anyámon kívül meg szinte senkim sincs a családomban érdemben, rajta meg látom, hogy változik meg külsőre-belsőre. Pedig nem is öreg. A nődokis leleteit megnéztem, az alapján tényleg változókorban van "csak", de aztán ki tudja... Sosem őszinte.

Van erre bármi jó megoldás?

23/L