Hogy tarthatnám meg a párom?

Segítséget szeretnék kérni tőletek.

Több, mint 6 éve vagyunk együtt a párommal, de nagyon rossz irányba kezdtek elfajulni a dolgok. Tavaly egyszer már szakítottunk, ugyanis szemet vetett a legjobb barátnőmre (aki visszautasította), de két hónap különtöltött idő után valahogy megint egymásra találtunk. Az újrakezdés után egy ideig még jó volt. De karácsony környékén hazament az anyjáékhoz, és nem keresett napokig. Nem veszekedtünk előtte, semmi olyan nem történt, ami miatt haragudnunk kellett volna egymásra. De ahányszor írtam neki, mindig lerázott, és telefonban is nagyon furcsa volt. Aztán egyszercsak kibukott belőlem a dolog, és megkérdeztem tőle, hogy szeret-e még. Annyi volt a válasza, hogy nem tudja. Mikor újra találkoztunk, megkérdeztem tőle, hogy mi a baja. Azt mondta, hogy az ünnepek alatt nagyon összejöttek neki a dolgok, és rám is haragszik, ahogy a saját dolgaimhoz hozzáállok. Azután a kapcsolatunk újra elindult a lejtőn. A legrosszabb mégis a szilveszter volt. Elhívott engem is és a barátnőmet is a sportcsapata rendezvényére, de egész éjjel nem foglalkozott velem. Már a csapattársai is mondták nekem, hogy megértik, hogy rossz a kedvem, mert nagyon furcsa a párom viselkedése, hogy nem törődik velem, sőt szinte oda sem jött hozzánk. Amikor mérges lettem, és arrébb álltam egy beszélgetés alkalmával (már igencsak volt a fejében), akkor utánam szólt, hogy ne vonuljak külön, mert ezzel felmérgesítem. De utána sem foglalkozott velem. Azzal magyarázta, hogy ő mondta, hogy bulizni jön, és nem akar vívni. A buli után annyira mérges voltam rá, hogy nem is igazán akartam tőle elköszönni, csak haza akartam menni. Gyorsan mondtam neki és a barátnőmnek, hogy "Sziasztok", és már mentem volna, de utána szólt a párom, hogy "Ennyi? Se puszi, semmi? Csak így lelépsz?" Majdnem sírva fakadtam, mert éreztem, hogy ezzel újfent a szakítás szélére sodródtunk. Nagy nehezen túl jutottunk az elköszönésen. De alig mentem pár métert, megfordultam, és az ő útvonalukkal párhuzamos járdán eléjük rohantam. Végül hiába vártam, mert más felé mentek, ezért felhívtam a páromat, hogy merre van. A következőt mondta a telefonba: "Egész éjjel hozzám sem szóltál, rám sem néztél, akkor most minek hívsz?" Nagyon szíven ütött a dolog, hiszem nagyon szeretem őt, de ő is ugyanezt csinálta velem egész éjjel. Még pár percet ültem. Magamban a parton, mire valamiért felpattantam, és elindultam a lakása felé. Azt hittem, otthon lesz, mire odaérek, hiszen a buli helyszínétől csak 25-30 perc séta. De hiába csengettem, nem nyitotta ki. Megkerestem a pótkulcsot és bementem. De nem volt otthon. Lepakoltam a cuccaimat a konyhájában, hogy lássa, hogy ott vagyok, majd vártam egy órát, de csak nem jött még haza. Megpróbáltam újra felhívni, de kikapcsolta a telefonját, így írtam neki messengeren, hogy ha más nem is lesz, de majd elolvassa reggel. Ezután elaludtam. Arra keltem fel, hogy felkapcsolja a lámpát, és olyan tekintettel néz rám, mint aki mindjárt megfojt. De nem szólt egy szót sem. Befeküdt mellém az ágyba és csak annyit mondott a létező legbunkóbb hangsúllyal, hogy "Jó éjt". Másnap délután ébredtünk csak fel. Csak azután volt hajlandó velem szóba állni, miután elolvasta az üzenetemet, amiben bocsánatot kértem tőle, hogy jóformán betörtem a lakásába (amiben korábban együtt laktunk), és írtam, hogy megértem, ha nincs kedve beszélni a történtekről.

Még aznap hazament az anyjáékhoz, és én is az enyémekhez. Próbáltam vele ezen a héten is beszélni, de azt mondta, hogy a lakásában hagyta a töltőjét, és nemsokára lemerül. (Emellett fél óránként elérhető volt messengeren, tehát kamu volt az egész). Akárhányszor csak írtam neki, vagy nem nézte meg, vagy egy-két szóból lerázott, de magától nem keresett volna. Ma tudtam vele élőben pár szót beszélni, de az sem alakult a legfényesebben. Pedig éppen emiatt a helyzet miatt kezdtem többet törődni a környezetemmel, írtam neki, hogy lássa, hogy érdekel, mi van vele, elkezdtem sportolni is, stb. De pár perc beszélgetés után visszament a lakásába. Már éppen megnyugodtam, hogy minden rendben, hiszen beszéltünk, és nem hozta a szilveszteri formáját, mikor jött az ominózus telefon.

Mondta, hogy „ne haragudjak rám, amiért ilyen búval b....tt voltam, és ne haragudj, hogy ezt mondom, de kicsit elegem van az egészből. A héten pihenni akarok, és te is tedd ezt. Ha kipihentük magunkat, és ezt az egész szilveszteri dolgot, akkor majd beszélünk. Addig lehiggadunk mindketten. A héten nem is nagyon kereslek majd, a netem is kikapcsolom, hogy ne zaklasson senki.”…Stb.

Én csak azt nem értem, hogy ha szakítani akar (amitől én nagyon félek), akkor miért húzza még ennyi ideig? Szerintetek van esély arra, hogy csillapodik ez az egész, és még helyrehozható?

Azt még hozzáfűzném, hogy utolsó komolyabb beszélgetésünkkor (gyerekvállalás/házasság – aminek ő nagyon is ellene van, és párszor nagyon durván összevesztünk ezen) mondta, hogy ha nem gondoskodok a saját dolgaimról, akkor nagy valószínűséggel egy gyerekről sem tudnék, ha úgy döntenénk, hogy vállaljuk. Ezért is változattam a hozzáállásomon, és a szokásaimon. De ennek ellenére szilveszterkor hallottam, hogy egy ismerősének mondta, hogy ő nem akar gyereket, hanem fiatalon akar meghalni, mert nem akar megöregedni.

A szeretetről nem is beszélve. Ugye ő azt mondta, hogy nem tudja, hogy szeret-e. De én a történtek ellenére is tiszta szívből szeretem, és nagyon félek, hogy újra elveszítem. Mit tegyek, hogy velem maradjon? Ha pedig nem akar velem lenni, miért akar még gondolkodási időt?