Hogy nyerjem vissza az életkedvem?

Nagyon hosszú történet, de talán valaki elolvassa. 20 éve születtem, a családban már elég korán problémák lettek, 5 éves voltam, amikor elkezdtek építkezni, addig egy lakásban éltek/éltünk abban az időszakban minden rendben volt, igaz kicsi is voltam, utána jött az építkezés, akkor ideiglenesen egy faluban laktunk a világtól teljesen elzárva, nem voltam emberek között, 6 éves voltam, amikor közösségbe mentem először, baromi nagy hátránnyal, ekkor készült el a ház. De térjünk vissza az építkezésre, gyakorlatilag felhúztunk egy 230 m2-es nagy házat, tele felesleges dolgokkal, ami persze anyám egyéni elgondolása szerint jött, antik bútorok, márvány, stb, drága tervező. Ezek olyan sok pénzt elvittek, hogy a ház alapanyagán volt kénytelen apám spórolni, silány nyílászárók, silány burkolatok, stb. Meg menteni akarta szegény a vállalkozását. A ház végül is nagyon sokba került, apám hitelt vett fel a házra, s a vállalkozása tönkrement, papíron elváltak a ház anyám nevére került, de azóta is apám fizeti a hitelt még egy jó ideig. Ez az egész rengeteg cirkusszal, dulakodással járt együtt, amit én nekem akkoriban végig kellett néznem, hallgatnom. Ez így a bevezetés.

S akkor egy kicsit rólam. Ugye 6 évesen kerültem először közösségbe, igen visszahúzódó, bizonytalan kis gyerek voltam, kezdetben megpróbáltam megvédeni magam, néha csúnyán megverekedtem, hogy békén hagyjanak, aminek itthon a hozzám nem szólás volt az eredménye, csak mert meg védtem magam, visszaadtam azt, amit nekem okoztak, aztán leszoktam erről, s ezzel jobban visszaéltek, sovány voltam, gúnyoltak emiatt, nagy lelki sebet hagyva bennem. Aztán jött a középsuli, az egészen jó idő szaknak volt mondható, sok emberrel lettem jóba, de nem voltam jó tanuló, ekkor már nem volt motiváció előttem, de végül is leérettségiztem. Anyám attól fogva, hogy 18 lettem, már nem apámat, hanem engem bánt, néha ordítozik is velem, hogy milyen semmire kellő vagyok, hogy ilyen gyenge tanuló voltam, igen a mai napig is ezt vágja a fejemhez. 2017-ben leérettségiztem, akkor utána egy pár hónapot dolgoztam, csak az a cég megszűnt így azóta, ott nagyon elégedettek voltak velem, sokat kellett dolgozni, de szerettem, azóta sajnos itthon vagyok. S igen, amikor a cég megszűnt, ahol dolgoztam, anyám persze az 1. nap mikor is munkanélküli lettem, már csesztetett, utána tört rám egy párnapos depresszív hangulat, amikor az kattogott a fejemben, hogy mi értelme az életemnek, ez aztán elmúlt, de 1 hónapra rá egy pánikroham is rám tört, de aztán valahogy az is elmúlt, de azóta folyamatosan parázok, szar a hangulatom, mondhatni célom sincs az életben. Anyám persze folyamatosan veszekedik velem, hogy mekkora egy sz.r vagyok, hogy itthon ülök, stb. Bizonyos dolgokban biztos igaza van, de én ezekben az időszakokban is próbáltam lekötni magam, felástam a kertet, amit újrafüvesítettem, veteményest alakítottam ki, füvet nyírtam, stb, a házat is gyakran kitakarítom. Soha egy dicséret, vagy egy jó szó. Nagyon hosszú történet, s biztos bennem is sok a hiba, de ezek a dolgok teljesen tönkretettek, emberek közé se szívesen megyek, el is bizonytalanodok olyankor, talán szociális fóbiám is van, nem tudom. Mondjuk arra én magam büszke vagyok, hogy a jogosítványom, az érettségim is meglett elsőre, hogy nem vagyok egy balhés, az emberekkel tisztelettudó vagyok, s hogy ezek ellenére nem menekültem az alkoholba, drogba. 20F