Szülőként megértenétek az "autó cserét"?

17 éves voltam amikor letettem a jogosítványt.

A felét a szüleim fizették, úgy hogy azért korlátoltak voltak az anyagi lehetőségeink (9 hónap alatt tettem le a jogosítványt, egyszer sem buktam meg, csak mindig össze kellett szedni a pénzt)

Aztán egy év alatt összekapartam pár százezret, majd a szüleim szintén kiegészítettek az anyagi helyzetünk ellenére.

Anyukám féltestvére autókereskedő, kevés pénzem volt autóra, így ő szerzett egy városi, kisautót, azon az elven,hogy ennyi pénzért ez az amire nem fogom a gatyámat rákölteni.

Ez egy piros, abszolút női Renault volt.(csak női tulajok voltak előttem a befizetett biztosítási csekk visszaigazolások alapján de ezt a kocsi megjelenése is sugallta)

Első körben munkát vállaltam vele (pizzafutár lettem, mivel nem adtak autót a friss jogosítványom miatt)

Később pedig már másik cégnél, céges autóval dolgoztam, ezzel csak bejártam a tömegközlekedéssel megközelíthetetlen munkahelyre.

Idő közben elköltöztem a szüleimtől is.

Majd pár hónappal ezelőtt, 3 év után lecseréltem az első autómat.

Egy hatalmas méretű, bár nem sokkal fiatalabb, de annál férfiasabb autóra.

Amikor felmerült bennem a csere, elmondtam a szüleimnek, akik hevesen ellenezték, mondván,hogy tökéletes az a kisautó.

Viszont az az igazság,hogy 20 évesen férfiként vagy fiúként, (kinek mi) sokszor úgy éreztem,hogy totálisan tekintélyromboló a megjelenésem ezzel a kocsival.Szinte kisebbségi komplexusom volt, és nem is azért mert státuszszimbólumként tekintek az autóra, a mostani sem olyan, hogy ha meglátják azt, mondják, de sok pénze lehet...nem is a kocsival csajoztam, és így is volt barátnőm.Nem erről szól az egész, egyszerűen a többi autós igyekezett letolni a kis teljesítményű városi autómmal, a barátaimnak is mind szebb,nagyobb,férfiasabb autói voltak.

A mostani majdhogynem ötször annyi teljesítménnyel bír, sokkal jobban érzem magam benne, nem bántam meg hogy megvettem.

Mégis kivívtam a szüleim "haragját", mert szerintük felesleges volt.

Számomra viszont nem csak az A-ból B-be történő eljutáshoz kell a kocsi.Nekem ez annál több.

Azonban fontosak a szüleim, és a mellett,hogy egyre inkább idegesít a kritikájuk szeretnék végre dűlőre jutni ebben a kérdésben, mert hiába nem élek velük, hiába nem adtak bele ebbe a kocsiba, ergo mondhatnánk,hogy nincs közük hozzá.Viszont nekem mindig is fontos lesz a véleményük, és ha nem is adok rá egy adott esetben, akkor is mindig meghallgatom a és elgondolkozom azon amit mondanak.

Úgy gondolom itt elég sokféle ember megfordul, mind korra mind nemre való tekintettel, és azt hiszem,hogy a férfiak többsége megért, mert ők könnyebben átérzik ezt.

Kérdésem inkább az idősebbeknek, illetve a nőknek szólna, hogy ők hogy látják, mennyire értik meg az álláspontomat így?Tényleg nem elfogadható?