Állandóan a multon gondolkozok! 25 éves srác vagyok! Hiányzik a mult! Ha akkor ezeket tudtam volna! Volt barátnőm, munkám nem volt, most meg munkám van barátnőm nincs mit tegyek?

Olyan életet kell kialakítani, ahol a boldogságod nem egy társon múlik. A munka nyilván nélkülözhetetlen, így az a része a legfontosabb.

Ha viszont alapból nincs életed egy társ nélkül, akkor valamit rosszul csinálsz.

"A munka nyilván nélkülözhetetlen, így az a része a legfontosabb."

Hát kra nem. És még odabiggyeszti, hogy "nyílván" meg hogy a "legfontosabb"..

Manapság nagyon divatos lett azzal jönni, hogy el kell (kell, mint egy parancs) engedni a múltat, élj a jelenben, tattaratta tattaratta. Az összes közhelyet és sztereotípiát leírhatnám, de nem akarom.

Amikor felvetődik egy ilyen kérdés, én mindig megkérdezem magamtól: mi az oka ennek? Miért vagyok ilyen? Pl jelen esetben miért ragadtam a múltban?

No amúgy tesók vagyunk, mert ugyan jóval idősebb vagyok, de hasonló a cipellőm.

Kérlek tisztelettel, az ember akkor ragad a múltjában, amikor az sokkal jobb volt valamilyen szempontból, mint a jelen. Amikor nekem is megvolt a jó egzisztenciám, a párom, az álom sportautóm és a gondtalan életem, az sokkal jobb volt mint a manapsági szánalmas vergődés és başżkolódás, ami köröttem lengedez.

Sokat nosztalgiázom, előveszem a Porschés kirándulós fotókat, vagy egykori kis kutyáim képét stb. A párom elhagyott 5 éve. Az ő személye már nem hiányzik, de maga az a státusz, helyesebben mondva állapot, hogy párkapcsolatban élek, az igen.

Vagy az autóbolondériám, amiből csóróság miatt ki kellett szállnom. Ne tudd milyen rossz, amikor meglátok egy Porschét. Stb stb.

A zen, aminek sokat köszönhetek, hogy egyáltalán elvagyok, az azt mondja, hogy amikor valamilyen élethelyzetet szeretnénk újra a magunkénak tudni, akkor vissza kell menni ahhoz az állapotunkhoz, amikor ezt megteremtettük és ha ez sikerül, akkor újrateremtjük. Egyszerűnek hangzik, de sajnos én is még csak a gyakorlásnál és rákészülésnél vagyok. Perpill csóró szingliként.

És azt jegyezd meg, hogy az élet folyamat, az energia áramlik. Semmi sem statikus, minden múlandó. A karma is, a nyomor is , a jólét is. És a hiba is a folyamat része.

Ha van bevételed, az jó. Párod meg lesz, ha eljön az ideje. Az elébemenés meg a társkeresős görcsölés csak az energiát és időt vesztegeti.

Én meg 32 éves nő vagyok és nekem is hiányoznak dolgok a múltból. Szerintem sokan vannak így ezzel.

Ha csak egy barátnő hiányzik akkor az azért nem olyan nagy tragédia, majd jön másik. Ha a lábat veszítetted volna el egy balesetben, az lenne a tragédia.

Azok azért nem voltak igazi barátok. Ha nem lett volna autód és nem hívtad volna meg sörözni őket, akkor is mentek volna Veled?

Új barátokat pedig még tudsz szerezni.

Itt is lehet barátkozni csak nem éppen ilyen kérdéssel. Bár lehet még egy az életén kesergőt bevonzasz, aztán mehettek együtt sörözni.

Sose lesz minden olyan mint régen volt, szívesen elmennék én is egy középiskolai buliba, jó lenne újra egyetemre járni, egész délután játszani, este sörözni egyet a barátokkal... amikor fájt az embernek a nevetéstől az arca :D Olyan mikor lesz még az életben?

Erre most járhatok munkába, nevelhetek gyereket és hajat mosni nincs időm, nemhogy sörözni a barátaimmal, akik egyébként is mind kiköltöztek külföldre.