Mit szolnátok, ha a lány gyereketek majdnem teljesen levágatná a haját?
10-es, simán :D Én olyan általános iskolába jártam, ahol csak és kizárólag fehér zoknit lehetett felvenni tesiórára is, akin nem az volt, az egyből szaktanárit kapott, valamint csak a suli címerével ellátott pólóban lehetett tesizni. Plusz még a körömlakkozást sem engedték, én egyszer elmentem 8.-osan úgy suliba, hogy világos rózsaszínre volt festve a körmöm (olyasmi színű volt, mint a körömágyam, annál talán egy árnyalattal világosabb) és az igazgatóhelyettes észrevette és egyből kikövetelt nekem egy osztályfőnöki figyelmeztetést és elráncigált magával az irodájába, ahol fel volt szerelkezve vattapamacsokkal meg körömlakk lemosókkal és le kellett mosnom...
Szóval simán el tudom képzelni ezek után, hogy van olyan iskola, ahol még a diákok hajviseletét is megszabják.
Amúgy hogy a kérdésre is válaszoljak, hacsak nem ilyen iskolába jár, ahol még azt is beleírják a házirendbe, milyen hosszú lehet valakinek a haja, abban az esetben áldásom rá, lehet, még jól is fog állni neki, ha meg nem, úgyis visszanő pár hónap múlva. Nem igazán értem az olyan válaszolókat, akik azt mondják, majd ha 18 lesz, eldöntheti, milyen hajat szeretne...Jesszusom, akkor amíg nagykorúak nem lettetek vagy el nem költöztetek otthonról, nektek is anyukátok döntötte el, milyen hajatok lehet? Én kb 8 éves korom óta olyan hajat vágatok magamnak, amilyet akarok. Még szerencse amúgy, mert ha anyámon múlna, még ma is fülig érő, frufrus kleopátra frizurám lenne, amiből felül mindig leválasztott egy tincset és felgumizta, aminek köszönhetően úgy néztem ki, mint egy yorkshire terrier...
20l
nem támogatnám; de mivel nagyon nem lehet megakadályozni, megbeszélném vele, hogy két részletbe csinálja.
Először legyen valami rövid, majd 3 hónap múlva, ha még mindig kell neki a rövidebb, akkor csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!